A Magneoton új alkiadót indít Easy Music Records néven, amely a magyar könnyű szórakoztatózenére koncentrál. A kiadó célja, hogy a retró slágereket és azok újragondolt változatait a fiatal előadók produkciói mellett egy platformon mutassa be. A művészeti vezetői feladatokat Csicsák Norbert látja el.
65 millió forintért kelt el Rippl-Rónai festménye, Keserü Ilona érzéki alkotása pedig 40 millióig menetelt

A Kongresszusi Központ ismét megtelt: a Virág Judit Galéria téli aukciója valóságos művészeti erődemonstrációvá nőtte ki magát. A több száz fős közönség, a Hot Jazz Band felütése és a közel 200 tétel versenye igazi, rég látott aukciós atmoszférát teremtett. A magyar klasszikusok és kortársak egyaránt csúcsra jártak - a licitek pedig olykor tapsot is kiváltottak.
Az este sztárja kétségkívül Rippl-Rónai József Kunffy Lajost ábrázoló portréja volt, amely 65 millió forintért talált új otthonra. A barátság története a festmény szövetébe van ágyazva: Rippl és Kunffy együtt járták be Párizst, majd hazatérve egymást és szeretteiket is gyakran megfestették. A most eladott portré nemcsak művészettörténeti, hanem személyes jelentőségű dokumentum is - talán ezért is robbant ekkorát a licitálóteremben.
A kortárs művészet sem maradt adós: Keserü Ilona Táj című, nyolcszögletű, lüktető kompozíciója 40 millióig jutott. Az érzékiség, a női test és a színek dinamikája - Keserü képeihez hűen - egyszerre intimek és monumentálisak. Ez az árverésen is látszott: a festmény magabiztosan menetelt a klasszikusok mellett, és bizonyította, hogy a magyar kortárs művek iránti kereslet stabilan erős.
A közönség több alkalommal is felhördült: a licitek időnként valóságos csatává alakultak.
- Szőnyi István: Szürke Duna - a 12 milliós kikiáltási ár megduplázásával 24 millióig száguldott. A zebegényi kertből látott Dunakanyar szürke-ezüst tónusai ma is épp olyan időtlenek, mint 1935-ben.
- Kmetty János: Városligeti táj - 32 millió forintnál állt meg, megerősítve a modernizmus egyik legfontosabb alkotójának helyét a piacon.
- Scheiber Hugó tripla sikere - a füstös nagyvárosi éjszakák festőjeként Scheiber ismét brillírozott:
- Táncosnők - 11 millió
- Nagyvárosi utca vörös ég alatt - 7 millió
- Vitorlások - 1,9 millióról startolva egészen 6 millióig ment. - Iványi Grünwald Béla: Vonat az éjszakában - 2,4 millióról indulva egészen 10 millió forintig licitálták.
- Nádler István: M. No. 16. - a '90-es évek végi, meditatív kék-fekete mű 7 millióról indulva 17 millióig kúszott fel. A teremben percekig pattogtak a licitek.
Id. Markó Károly Rhodopis cipője című, 1835-ben készült festménye szintén 17 millió forintért kelt el. A római korszakból származó, antik témájú kompozíció jól mutatja, miért tartozik Markó a 19. századi magyar festészet legnemzetközibb alkotói közé.
A magyar aukciós történelem új fejezete is ezen az estén íródott: először fizethettek bitcoinnal egy tételért. Ráadásul egy mesterséges intelligencia által generált, a Bitcoin blokkláncra Ordinals formájában rögzített műről volt szó: Weiler Péter Újratervezés sorozatának egyik darabja 950 ezer forintért kelt el. A hagyományos festmények között különösen izgalmas kontrasztot jelentett ez a digitális jövőbe mutató gesztus.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Molnár Ágnes
A Good Life Books Könyvkiadó gondozásában jelent meg Mat Auryn A mágikus boszorkány című kötete, amely gyakorlati útmutatót kínál az energiaérzékelés, az intuíció fejlesztése és a mágikus gyakorlatok iránt érdeklődők számára.
Egy modern, érzelmes, őszinte, személyes popdallal jelentkezett a két előadó. A közös munka mind a stúdióban, mind a klipforgatáson nagyon jó hangulatban és gördülékenyen zajlott.




