Új dalt adott ki a 43 éve működő Pál Utcai Fiúk. A Süllyedünk energikus hangzással és erős, szövegközpontú megközelítéssel érkezik, jelezve, hogy a zenekar lendülete továbbra is töretlen.
18 fesztiválon dübörgött a Hangfoglaló Roadshow

Látványos sikert könyvelhetett el idén nyáron az NKA Hangfoglaló Program Fesztivál Roadshow-ja: a kezdeményezés fiatal előadói 115 koncerten léptek színpadra, összesen 16 hazai és határon túli fesztiválon. A koncertek bizonyították, hogy a tehetséggondozás keretében bemutatkozó produkciók nemcsak klubszínpadokon, hanem a nyári nagyrendezvények világában is magabiztosan állják meg a helyüket.
A roadshow állomásai között olyan ikonikus események szerepeltek, mint a Tiszavirág Fesztivál, a Fishing on Orfű, a VéNégy Fesztivál, a Művészetek Völgye, a Campus Fesztivál, az Ördögkatlan, a Paloznaki Jazzpiknik vagy éppen a Szegedi Ifjúsági Napok. Emellett a határon túli közönség is találkozhatott a program előadóival, például a felvidéki Gombaszögi Nyári Táborban vagy a vajdasági Malomfesztiválon.
A fiatal zenekarok és előadók a legkülönfélébb közegben bizonyíthatták tehetségüket: volt, ahol jazz- és világzenei közönség előtt léptek fel, másutt alternatív, indie vagy rockfesztiválok programjába illeszkedtek be. A Magyar Zene Háza szabadtéri színpadán és a Kultcamp programjában is bemutatkoztak.
A Hangfoglaló Program célja évek óta, hogy lehetőséget teremtsen a pályakezdő zenekarok számára a szakmai fejlődéshez és a közönség előtti bemutatkozáshoz. Az idei roadshow tapasztalatai egyértelműen mutatják: a friss tehetségek már most meghatározó szereplői a hazai fesztiváléletnek.
A cikk elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programiroda támogatta.
szerkesztő: Hatos Niki
Április 20-án az Európa Könyvkiadónál jelenik meg Federica Manzon: Visszatérés Triesztbe című regénye. Az olasz szerző ötödik könyve nemzetközi figyelmet kapott, elnyerte a rangos Campiello-díjat, 2025-ben pedig Masi Civiltà Veneta-díjjal is kitüntették.
A spanyol-német énekes-dalszerző, Alvaro Soler június 5-én Budapesten, a Barba Negra színpadán mutatja be legújabb albumát, az El Camino-t.





