Ilyen még nem volt: Ember Márk, az ország egyik legnépszerűbb színésze, az Erkel Színház A trón című előadásának főszereplője személyesen hívta fel az előadásra jegyet váltott nézőket, hogy egy fontos változásról tájékoztassa őket.
16 év után újra Budapesten játszik a Pendulum

A hazai közönség legutóbb 2009-ban hallhatta élőben muzsikálni minden idők egyik legismertebb elektronikus zenei bandáját. A drum and bass és rock különös ötvözetét megalkotó Pendulum tehát 16 év után tér vissza hozzánk, mégpedig október 17-én, amikor a Barba Negrában játszanak.
A formáció új lemezzel is jelentkezik, ami az Inertia címet kapta. A 16 számot tartalmazó, Rob Swire és Owen Charles által producelt korong augusztus 22-én érkezik a Mushroom Music gondozásában. Erről a munkáról már leszállítottak egy előfutárt a Save The Cat track formájában.
"Az önvizsgálat és frusztráció időszakában íródott" – mondta el Rob Swire a dal kapcsán. - "A szerelem olyasminek tűnt, ami kapcsán már nem tudtam teljesen bízni magamban".
"Alapvetően azt teszteltem, meddig tudjuk nyújtani a Pendulum határait. Megnézni, meddig tudunk elmenni. Mindig is a The Prodigy-t tekintettem mércének. Ők tiszta rave-ként indultak – breakbeat, hardcore -, de fejlődtek. Saját hangzásuk lett. Már nem is igazán kötöd őket össze a breakbeattel. Ők egyszerűen csak a The Prodigy." - nyilatkozta még Rob.
"Ez a hangzás a Pendulum újboli önmagára találását jelenti és bizonyos mértékig a saját magamra találást is. Ezt teszik a szakítások: lecsupaszítják a dolgokat és megmutatják, ki is vagy valójában. Én csak próbálok nem azzá a sráccá válni, akinek át kell esnie egy ilyenen, csak azért, hogy lemezt készíthessen". - tette hozzá a lemezt illetően.
A zenekar Magyarországon utoljára 2022-ben, a VOLT Fesztiválon adott élő koncertet. Az októberi bulira elsőként a zenekar hivatalos rajongói klubjának tagjai válthatnak jegyet június 4-én 10 órától, majd a regisztrált Live Nation tagok június 5-én, 10 órától csatlakozhatnak az elővásárláshoz. A teljes körű értékesítés június 6-án, 10 órakor indul a www.livenation.hu, a www.rock1.hu és a www.funcode.hu oldalakon.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Kátya
A Stressz középpontjában az életben állandónak tűnő szorongás áll, amelyet a felelősség növekedése, a folyamatos elvárások és a külvilág egyre hangosabb zaja erősít fel. Az energikus, tempós, mégis vészjósló alapú szerzemény Somogyvári Dániel és Tembo munkája. A videót Rádli Bence rendezte.
A zenekar jövőre is folytatja a 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amely 16 koncerttel érkezik Európába és az Egyesült Királyságba. Budapest egyike annak a 4 városnak, ahol két este is hallhatjuk a bandát, két különböző setlisttel és más-más előzenekarokkal, június 11-én és 13-án.