Június 25-én 18:30-tól különleges koncertnek ad otthont a STENK. Itt ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Blue Cold Jalapeños.
1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás 2025. február 9- én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művének szövegkönyvét Sztevanovity Dusán és Horváth Péter, dalszövegeit Sztevanovity Dusán, zenéjét Presser Gábor írta. Az előadást Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások. Az elmúlt 37 évben megszámlálhatatlanul sokszor nyitották ki a Rubik Ernő által készített Varázskönyv lapjait, Mamóka szilvás gombócai több ezerszer átrepülték már a színpadot, és generációk váltják egymást nemcsak a színpadon, hanem a nézőtéren is: vannak, akik még gyerekként látták a bemutatót, ma pedig már unokájukkal együtt izgulják végig Rádi és szellemek örökérvényű történetét.
"Félig mese félig musical, 9-99 éves korig, mondja a színlap. Így is van. Mesemusical, amelyben sok a nagyon komoly, nem mesei gondolat. És unokák meg nagypapáik egyaránt élvezhetik. Jó a zene, jók a színészek; különösen Kaszás Attila Rádiósa, Méhes László Hercege. Rudolf Péter Lámpása, Igó Éva Sünije, Tábori Nóra Mamókája aranyos. A Vígszínház (...) újabb biztos kasszasikert produkált, és megnyugtató, hogy a színvonal itt is, most is magas. Ami ismét igazolja: minőség és közönségsiker nem egymást kizáró fogalmak" – írta A padlás bemutatója után Takács István a Pest Megyei Hírlapban. Az előadás szinopszisát Sztevanovity Dusán vetette papírra egy ég és föld közötti helyen, a padláson lévő otthoni dolgozószobájában. Ahogy korábban mesélte, A padlás az ő hitvallása, mely örök kérdésekre keres választ: "miért vagyunk itt, egyedül vagyunk-e az univerzumban, mi lesz velünk, amikor meghalunk és így tovább".
Az elmúlt 37 évben az előadás bebizonyította, hogy ezen a padláson tényleg bármi megtörténhet. A próbák a nagyszínpad helyett sokáig a Házi Színpadon zajlottak, pénzhiány miatt a Fehér Miklós által megálmodott díszlet nagy része korábban már használt elemekből állt össze, Jánoskúti Mártának fillérekből kellett megoldania a 13 szereplő jelmezét, a zenét pedig Presser Gábornak egyedül kellett feljátszania. A dalokat azonban azóta is mindenki dúdolja, és a díszlet is változatlan a kezdetek óta, még Robinson, a mindent tudó számítógép is csak kisebb frissítéseken esett át. Az előadásban máig közel 100 színész szerepelt. Igó Éva a bemutatón még Süniként, ma már – Hegyi Barbarával váltásban – Mamókaként, míg Méhes László a premieren Herceg szerepében, napjainkban pedig – Kőszegi Ákossal megosztva – Detektívként lép színpadra. A Varázskönyv különleges hajtogatási technikáját pedig nemcsak a Hercegeknek, de a kellékeseknek is mindig meg kell tanulniuk. A Vígszínházban eddig több mint 1 millió 100 ezer néző látta, a 999. előadást pedig streamen keresztül világszerte 50 országból tízezrek nézték élőben. A padlás felett reméljük még sokáig ragyognak a csillagok, és sok-sok generáció fogja átérezni annak a fontosságát, hogy a szellemeket miért csak azok láthatják, akiknek tiszta a szívük és romlatlan a lelkük.
sajtóanyag /// forrás: Magócsi Anikó
Az Of Mice & Men törölte a teljes európai turnéját, így a budapesti, július 29-re meghirdetett Dürer Kertes koncert is elmarad. A zenekar tavalyi lemezével készült a kontinensre, a turné azonban szervezési okok miatt meghiúsult, így a fellépéssorozat teljes egészében lekerült a naptárról.
Ilyen volt a Manifesztáció
Roxie Nafousi Manifesztáció könyve hosszú ideje beszédtéma az önfejlesztés világában. Sokáig én magam is csak távolról figyeltem ezt a narancssárga, sokak által dicsért művet. Számomra hosszú évek óta tudatos döntés, hogy megvárom, míg alábbhagy a hype az adott produkciót illetően, mert jobban szeretek akkor találkozni egy alkotással (legyen az...





