A mindig bátran kísérletező Honeybeast május 24-én telt ház előtt áll színpadra a Kobuciban. Hogy a rajongók addig se unatkozzanak, kijöttek Bezárkózás című dalukkal, amit a CinemaTrip közönsége már hallhatott. A mézlassan hömpölygő, folk-rockos hangzású pedal steel gitárral fűszerezett (Lengyel Tibor) szám egyfajta belső utazást képvisel,...
100 évig lappangó Tihanyi kép szerepel a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján

A minap adunk hírt arról, hogy a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának egyik szenzációját Vaszary János Mezei virágok című életvidám és színes csendélete jelenti. Most pedig kiderült, hogy Tihanyi Lajos egyik korai, kiemelkedően szép alkotását is megtekinthetjük a Falk Miksa utca 30. alatt, ingyenesen!
A magyar modernizmus egyik gyöngyszemeként számon tartott Nagybányai piac című festmény 1908-ban született, közel 100 éven keresztül eltűntnek hitték. Tihanyi Lajos képei iránt máig nagy a kereslet szerte a világon. 2023-ban Tihanyi Tájkép Margit-híddal című festménye egészen 130 millió forintig menetelt a Virág Judit Galéria téli aukcióján, 2021-ben a Pont Saint Michel több, mint 220 millióért cserélt gazdát.
A művész huszonhárom évesen megjárta Nagybányát, majd Párizst. Hazatérve festette meg a Nagybányai piac képét, amely - rá jellemző humorral - akkor ábrázolja a piacot, amikor épp nincs piac.
"Nagybánya kiváló helyszín volt Tihanyi számára, hogy a Párizsban látottakat, tapasztaltakat kamatoztassa, és rátaláljon saját útjára. Ennek a rálátásos, vad színekkel megfestett képnek a kompozíciója merész, színei a nagy francia fauve mestereket idézik. A modernizmus igazi gyöngyszeme ez" - mondta el Virág Judit, a Virág Judit Galéria művészettörténésze és társtulajdonosa.
A mai naptól két héten át a nagyközönség ingyenesen csodálhatja meg a művet (1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.), a 19-i aukció pedig számos egyéb izgalmas tételt tartogat még. Ilyen például:
- Battyhány Gyula Bábel című festménye,
- Faragó Endre Kávéházban alkotása,
- valamint Czigány Dezső Zöld kancsós, almás csendélet 1930-körül című műve.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Molnár Ágnes
Közel 50 éve, hogy a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) életre hívta a múzeumok világnapját. A május tizennyolcadikai esemény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a múlt emlékeit őrző, bemutató intézményekre.
Május harmadik hétfőjén nyitja ki kapuit a nagyközönség előtt a Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív kiállítás. A legmodernebb technikai segítséggel épülő, részletgazdag, 2000 négyzetméteres látogatóterű produkcióban megelevenednek az osztrák festő olyan alkotásai, mint a Hölgy legyezővel, a Halál és élet, valamint A csók. Utóbbi...