Hihetetlen, de már öt éves YA OU és PRIBELSZKI legutóbbi, Találkoznánk című közöse. A duó most egy letisztult, nyári hangulatú szerzeménnyel jelentkezett, amely párhuzamos belső útkeresésükből és a szerelemben való megérkezésükből építkezik. A Hazataláltam-hoz Makk Vata rendezett klipet.
Hallgass magyar előadókat!
Korda György és Balázs Klári 45 éve állnak együtt a színpadon, így bőven van miről mesélniük. A páros nemrégiben a Sávlekötő Camp by OTP Junior három döntősével osztotta meg szakmai gondolatait. Szabikeyz és Juhász Zoli, Géem, valamint Skym és Palmyy épp a június 25-i élő döntő helyszínét járták be, amikor szembe találták magukat a két legendával,...
A Hová parkolt Kern András dalt az örömzenélés lelkülete fűszerezi, ami nem véletlen, hiszen egy próba során került rögzítésre. A számot live session videóval támasztotta meg a produkció (Heilig Tomi – bass, Kiss Péter – gitár, Nagy Barni – ének, Ferencz László – dob, Nagy Ágnes és Szabó Anna – vokál, Pénzes Máté - billentyűk).
Az elmúlt év magasságait és mélységeit foglalja össze Lackfi Dorottya, avagy aZorka Ébredés című száma. A szerzeményt egy katartikus, Dunakanyarban eltöltött nap ihlette, amely segített az előadónak abban, hogy újra kapcsolódhasson a természethez, saját magához. A dal producere a Hangadó programban részt vevő Nyitrai Péter, azaz NYPE volt, és az...
A Park FM reggeli műsorát jelentő Hajnali Kör vendége volt a BSW két tagja, avagy Matyi és Gaben. Az adásban többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek, így derült ki, hogy a végeredmény igencsak eltér a dal demóverziójáttól, amelyben Gaben verzéje egy negyvenes éveiben járó nőről szólt, aki elrontotta az életét. Mivel...
A 6363 motorját jelentő Gege nemrég apuka lett. Ez az új élet, új szerep ihlette a produkció legújabb számát is, amelyhez Regős Ábel rendezett klipet. Az operatőr Szűcs Gábor volt, Nagy Judit Borbála pedig a látványtervekért felelt.
A május 26-án elstartolt LAM Tones projekt legújabb részében IAMYANK valamint Simon Zsuzsanna és Bognár Benedek 8,5 perces elektronikus videóját élvezheti a nagyérdemű, amely kifejezetten a Light Art Museum aktuális kiállításán látható Guillome Marmin egyik alkotásához készült.
A retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel a banda Az a szerelem című számában.
A garázsrock, hard rock jegyekkel építkező Butterbros (Koenig Benedek, Kovács Kristóf, Lukács Levente) új, Csapda számának főhőse annak ellenére vág bele a kapcsolatba, hogy érzi: ennek nem lehet jó vége. A szerzemény felépítése szerint a versszakok mélyebb, pszichológiailag árnyaltabb képeken keresztül jelenítik meg a hétköznapi, mégis...
A Tik-Tok egyik legfelkapottabb hanganyagát az elmúlt hetekben Hien egykori nagy slágere, a Túl szép dal (szövegét Szabó Ágnes, zenéjét Romhányi Áron írta) jelentette. Éppen ezért az előadó aktualizálta szerzeményét, így ötvözte a 2000-es évek nosztalgiáját egy teljesen friss hangzás- és képi világgal. Az új klipet Szelei Dóra rendezte.