Tavaly indította útjára a Jägermeister Magyarországon a Hangadó zenei tehetségprogramot, amelynek célja, hogy valós szakmai segítséget nyújtson a legjobb jelentkezőknek. A szakmai zsűri és a közönség 156 jelentkezőből választotta ki azokat, akik hamarosan egy ajsa luna, iamyank és Solére neveivel fémjelzett mentorprogramban vehetnek részt, március...
Hallgass magyar előadókat!
Aki szereti a soul, trap, R&B, hiphop és pop elemekkel fűszerezett zenei finomságokat, az bizonyára belekóstolt már Janet Gruber végtelenül színvonalas munkásságába. Jómagam Baracskay Ritától (szaxofon) hallottam róla először, akinek azóta sem tudok elég hálás lenni. Őszintén nagy az örömöm, hogy Janet idén a Hangfoglaló Induló előadói alprogram...
Áprilisban megjelenik a Platon Karataev Napkötöző albuma, amelyről néhány előfutárt már korábban megkaptunk, most pedig itt az Odaér című dal, amelyen Székely Ákossal dolgozott együtt a zenekar. A banda május 9-én a Budapest Parkban mutatja be negyedik nagylemezét.
Az első csók varázsától a sokadik újrakezdésig sok-sok szerelmi állomás jelenik meg Zséda és Kökény Attila szentimentális, pop klasszikus újdonságában. A páros korábban már kiadott egy duettet Hello címen. Érdekesség, hogy míg korábban Zséda hívta meg Attilát a közös munkára, ezúttal Kökény kereste meg az énekesnőt a közreműködés ötletével. A két...
Cibi: "Nagyon szeretem a hazai underground közeget, tele van zseni előadókkal, alkotásokkal"
A felvidéki származású, mindössze 29 éves Cibit sokáig sportolói célok vezérelték, vizilabdázott és küzdősportolt. Aztán a covid-járvány alapjaiban rengette meg világát, azóta nagyobb figyelmet szentel a művészeteknek, digitális rajzokat és drum and bass, house, techno, pop, és rap jegyekkel építkező zenéket készít, melyeket futurisztikus...
Tavaly jelent meg a garázsrock jegyekkel építkező The Jet Buzz "Out of Time" című EP-je. Erről a munkáról kapott most klipet a Silver Line dal, amelyben a dob, gitár, basszusgitár trió mellett ezúttal mellotron is hallható.
Minden digitális platformon elérhető WeAreGloria legfrissebb albuma, avagy az IDEOLOGY. A tizenegy dalt tartalmazó anyag zeneileg lágy, játékos, ugyanakkor érzelmes is. Elsődleges célja az, hogy minden felfedezésünk tiszta és nyers legyen, anélkül, hogy túlgondolnánk őket.
Férjével való kapcsolatáról mesél új számában, a Boldog dal-ban Cserpes Laura. A szerzemény az előadó hamarosan érkező transzgenerációs EP-jének előfutára, amelyben hawaii hangszerén, avagy ukulelén is bizonyít. A track videójában többek között a páros esküvőjéből kaphatunk pillanatokat, felvételeket.
Márciusban jelenik meg Lil Frakk manírmentes, terápiás lemeze, avagy a Happy End Után Is Van Másnap. A korong címadó dalához producerként Kapitány Máté csatlakozott, valamint bizonyít benne aZorka, és Somody Áron zeneszerző is.
Császár Előd és Hoffer Dani duója, avagy az FLM huszonyolc év után tavaly a Budapest Parkban tért vissza, mégpedig a Take That előtt. Új számuk, a Ráncok a szemem alatt a 80-as évek hatásaival építkezik, és lendületesebb, mint bármelyik korábbi FLM sláger.