Színházba jársz? Menő vagy!

Szeptember 26-án különleges vendégjáték érkezik a Vígszínház színpadára: a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulata hozza el Budapestre a Nibelung-lakópark című előadását, amelyet mindössze egyetlen alkalommal láthat a fővárosi közönség.

Georg Büchner mindössze 23 évesen írta meg Leonce és Léna című komédiáját, amelyben két fiatal a felnőtté válás felelőssége elől menekül. Ebből a klasszikusból kiindulva született meg ifj. Vidnyánszky Attila és Németh Nikolett új darabja, @LL3t4rgIA, amely szeptember 20-tól, szombattól látható a Vígszínházban.

Decemberben ismét színpadra kerül az Erkel Színházban a 2017-ben bemutatott, nagysikerű Álomutazó című családi mesemusical. A szereposztás ezúttal is garantálja az igazi varázslatot: Szabó Győző, Stohl András, Nagy Sándor, Serbán Attila, Vágó Bernadett, Csonka András, Auksz Éva, Vágó Zsuzsi, valamint Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Péter is...

A Loupe csapata az év utolsó hónapjaira is izgalmas előadásokat kínál országszerte. Budapesten, Hajdúböszörményben, Székesfehérváron, Szentesen, Vácon, Egerben és Mosonmagyaróváron egyaránt találkozhatnak a nézők a társulat produkcióival.

A Thália Színház új, izgalmas projektje mostantól hangban is életre kel: elindult a Thália Társalgó podcast. A sorozat közvetlen, barátságos, mégis szakmailag igényes hangon mutatja be a színház kulisszatitkait, a társulat mindennapjait, az alkotási folyamatokat és a bemutatók hátterét.

A Vígszínház 130. évadát kezdi meg idén, gazdag premierek sorával. Az első bemutató szeptember 20-án ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében az @LL3t4rgIA, egy hétre rá a Pesti Színházban Kincses Réka kortárs tragikomédiája, a Madame Tartuffe (Udvaros Dorottyával) látható.

A független színházi szcénát képviselő Loupe Színházi Társulás olyan előadásokat hoz létre, amelyek korunk Európájának, azon belül Magyarország égető társadalmi problémáit és kibeszéletlen tabutémáit dolgozzák fel. A névválasztás - a loupe jelentése nagyító, prizma - is azt a célt tükrözi, hogy a színház eszközeivel olyan kérdéseket emeljen...