Ugrás a fő tartalomra

Tradicionális koncertek várnak az év végéig a Zene Házában

Jobbnál jobb programokból válogathatnak a tradicionális zene hívei az év hátralévő részében a Magyar Zene Háza kínálatából. Jön két cimbalomművész, egy lengyel trió, egy erdélyi és egy szlovákiai cigányzenekar, és a magyar fellépők mellett megjelennek máramarosi, sőt török előadók is. Színes programokkal készülnek tehát a szervezők, amelyek a tradicionális zenét kedvelőknek kötelezőek, de mindenki másnak is erősen ajánlottak.

NÉHÁNY PROGRAM A SOK KÖZÜL:
2024/09/29 vasárnap 19:00. Előadóterem.
Cimbalomszalon sorozatunkban mindig két rangos cimbalomművész ad közös koncertet. Ezúttal a számos formációból ismert Hegedűs Luca és a szlovák Paľa Škodová lépnek (először) együtt színpadra. A koncerten a klasszikus repertoár darabjai mellett a magyar és a szlovák népzene ihlette összeállítások szerepelnek, kitekintéssel a román cimbalmos zene irányába. Mindemellett a művészek igyekeznek megmutatni a hangszer egyedi hangszíneit, sokféleségét is.

Kapela Maliszów (PL), Vrencsán Anita, Lukács István, Dresch Mihály: Hegyi Zene
2024/10/06 vasárnap 19:30. Koncertterem.

Október 6-án a Magyar Zene Háza nagyszínpadán hírneves hegyi zenészek lépnek színpadra az erdélyi Gyimesekből (Lukács István „Luki” hegedűs, Simon Zsolt „Gizi” ütőgardonos és Vrencsán Anita énekes) és a lengyelországi Beszkidekből (a Kapela Maliszów trió). A koncerten közösen keresik zenei nyelvük kapcsolódási pontjait a népzene és a jazz fuzionálásának legnagyobb hazai mesterével, Dresch Mihállyal.

Szászcsávási zenekar (ROU), Šukovci (SVK)
024/11/24 vasárnap 19:30. Koncertterem.

Ezen az estén két nagyon hasonló energiájú, napjainkban is aktív falusi cigányzenekar lép színpadra. Az egyik az erdélyi Vízmelléken található Szászcsávásról való, a másik a Szlovákia szívében elhelyezkedő Feketebalog zenekara – előbbi a Szászcsávási zenekar, utóbbi a Šukovci. Garantáltan felrobbantják a színpadot, ellenállhatatlan, átütő színpadi jelenléttel adva elő tájegységük repertoárját. A Koncertterem elrendezése vegyes, ülős-állós lesz, így kiemelten várjuk a táncolni vágyókat! És itt úgyis táncra akar majd perdülni mindenki.

Fitos Dezső Társulat, Pál István Szalonna, Grupul Iza (ROU): Advent Máramarosban

2024/12/15 vasárnap 19:30. Koncertterem.

Máramaros alatt sokszor csak a romániai Máramaros megyét értjük, ám valójában a Kárpátalja jelentős része is ide tartozik. E vidék évszázadok óta számos etnikum otthona, legyen szó magyarokról, románokról, ruszinokról, zsidókról cigányokról. A Zene Háza színpadán ezen az estén Máramaros zenéjét az egyik legismertebb idevalósi lakodalmi együttes, a Grupul Iza eleveníti meg, olyan ismert magyar előadók közreműködésével, mint Pál István Szalonna és bandája, valamint a Fitos Dezső Társulat.


Derya Türkan Ensemble (TUR), Bacchus Consort: A fejedelmi udvartól a Fényességes Portáig
Küzdelmes, és azóta is determináló 150 év volt hazánk számára a török hódoltság kora, a magyar-török együttélés időszaka. Ennek ellenére letagadhatatlan, hogy ebben a korszakban számos kulturális hatás érte a magyarságot. A 16., 17., és 18. század mind magyar, mind török oldalon igen gazdag zenei emlékekben, régizenei forrásokban. 
A Magyar Zene Háza koncerttermében október 27-én este 19:30-tól képet kaphatunk arról, milyen dallamok szólhattak a három részre szakadt Magyarország fejedelmi udvaraiban, és milyen muzsika szórakoztatta ezzel egy időben az isztambuli Fényességes Porta népét.
Közzenei kalandozás a török hódoltság korában, a tradicionális és a régizene határterületén a török Derya Türkan Ensemble és a hazai Bacchus Consort közreműködésével. Kihagyhatatlan koncert!