Minden színházkedvelőnek nagy öröm, amikor szeptemberben kinyitják kapuikat a teátrumok. Idén a 2024/2025-ös évad első darabját számomra 2:22 jelentette a Centrálban (09.21.), amelyben olyan kiválóságok bizonyítottak, mint a várandós Martinovics Dorina szerepét átvevő, színpadra visszatérő Szász Júlia (Jenny), Botos Éva (Lauren), Lengyel Tamás (Sam), valamint Mészáros András (Ben).
Az alapsztori szerint Jenny teljesen meg van győződve arról, hogy 2 óra 22 perckor kísértet jár új házukban, ahová nemrégiben férjével (Sam), valamint közös gyermekükkel költöztek be. Sam olyannyira nem ért egyet feleségével, hogy meghívott vendégeik, Lauren és Ben előtt sem restek heves vitába keveredni egymással.
Remek csattanóval lezárt mese? A Puskás Tamás által rendezett kísértethistória sokkal több ennél, olyan hangulatba, olyan jól felépített világba képes elvinni a nézőt, amelyről beszélni, írni igen nehéz, csak mélyen megélni lehet. Ennek az az oka, hogy bőven akad a darabban fájdalom, melankólia, száraz racionalitás, valamint spiritualitás, elrugaszkodás egyaránt. A négy fős társaság tagjai különbözőbbek szinte már nem is lehetnének, mindannyian teljesen másban hisznek, máshogyan látják a világot, így próbálnak meg hol több, hol jóval kevesebb sikerrel kommunikálni egymással, például az élet értelméről, vagy éppen a lehetséges szellemről. A darabban folyamatosan egymásnak feszülnek a tudományok és az érzelmek, a hiedelmek. Számomra az előadás a legnagyobb útravalót a kompromisszumkészség témájával adta, ami lehet hasznos segítőnk, de a legnagyobb pusztítónk is. A közel kilencven perces mű végére vélhetően a négy főhős mindegyike megbánja ezt a vendégséget, de a nézőknek szerencsére sokat adhatnak történeteikkel.
Kellő feszültséget kelt bennünk az a tény, hogy mindenkinek megvannak a saját kísértetei, amelyek ellen újra és újra túlélési stratégiákat kell bevetni. A stressz faktort erős fény- és hanghatásokkal járó jelenetek emelik még tovább, ám több ízben remek humor képes oldani ezt a felpaprikázott hangulatot. Összességében egy nagyon szép emberi történet rajzolódik ki előttünk, ami kísértetek nélkül is abszolút megállná a helyét. Ha fáradt a lelked, ha merülnek az akkumulátoraid, a 2:22 segíthet új erőre kapni.
Na de… Elég én az én élményeimről, jöjjön végre a cikk lényege, ugyanis az előadás előtt Mészáros Andrással készíthettem villáminterjút.
A 2:22 előadásban te alakítod Ben karakterét. Mit adott neked ez a szerep, ez a darab?
Maga az előadás nem csak egy egyszerű ijesztgetős, vicces, szellemes történet, hanem komoly párkapcsolati témák is felmerülnek a sorok között. Abszolút ott lehet ezeken érezni például a kommunikáció hiányát, ami eléggé tönkre tudja tenni a kapcsolatot magát. A karakterek nagyon másfajta kultúrából jövő emberek, másfajta hitrendszerrel élnek, tele vannak elfojtásokkal, sok-sok tűréssel, amely végül nagyot tud robbanni.
Ben egy kicsit kívülálló ebből a hármasból, a többiek régebb óta ismerik egymást, így kezdetben csak megfigyel, aztán komolyabban részt vesz ebben az egészben. Valamint talán a régi életet képviseli, azt, aki szerint régen minden jobb, minden más volt.
Én úgy gondolok a színházra, mint egy fórumra, ahol beszélgethetünk az élet dolgairól, hogy átsegítsük egymást mindazon, ami körbe vesz minket. Nekem talán a kommunikáció fontosságát adta, hogy ne hagyjunk elsikkadni a kardinális, sokat számító dolgokat.
A tavalyi év egyik legnagyobb televíziós szenzációját a Sztárbox jelentette. Akkor mennyire követted az adásokat? Illetve nemrég azt nyilatkoztad, hogy a saját meccseden túl a többi versenynapon is szeretnéd a helyszínen végigkövetni az eseményeket. Ez mennyire jött össze, milyen hatással volt rád?
Bevallom, nem nagyon tévézek, tévém van ugyan, de csatornáim nincsenek. Ha van valami téma, vagy film, ami nagyon érdekel, akkor azt persze megnézem. A tavalyi Sztárboxban két színházi kollégám, barátom, Molnár Áron és Brasch Bence szerepelt, őket figyelemmel követtem időről-időre.
Idén ott voltam minden versenynapon, aminek több oka is volt. Az egyik, hogy szokjam azt a hangulatot, ami ott körülvesz. A nagy zajt, a tombolást, az energiákat, a teret. Hogy ne legyen teljesen idegen érzés, amikor bevonulok. Továbbá kíváncsi voltam a többiekre, az ellenfelekre, és hát a nehézsúlyban mindenki kőkeménynek tűnt, úgyhogy szerintem izgalmas meccsek, menetek lesznek a későbbiekben is.
Sikerült picit megnyugodnod, vagy inkább jobban ráizgultál az egészre?
Megnyugodtam, vagyis inkább megszoktam. A nyugodtságtól elég távol vagyok, de jó döntés volt körbe nézni, az biztos.
Többször nyilatkoztad már, hogy fontos számodra a sport, ami már csak azért is érthető, mert az erőnlét, valamint a külső a ti szakmátokban sok szempontból fontos lehet. Eddig mennyire volt rendszeres az életedben a sport?
Teljesen változó, de általában három-négy hónapig, fél évig nagyon rápörgök valamire, ilyenkor nagyon csinálom, mindent beleadok, aztán jön néhány hónap, amikor elengedem. Akkor nem nagyon csinálok semmit, picit visszahízom, picit ellustulok, majd újra felveszem a fonalat. Főleg filmekre, egyéb szerepekre készültem fel pluszban a sporttal. Több sportot kipróbáltam már, de talán legjobban a futást élveztem, amire jött velem a kiskutyám is, aki nemrégiben előre szaladt, úgyhogy egy ideig nem hiszem, hogy futni megyek.
A sport során nagy segítség, plusz lendület lehet a zene. Te hallgatsz közben zenét?
Én mindent, és bármit meghallgatok, nincs egyetlen stílus, amit preferálok, amire azt mondom, hogy ’csak ezt hallgatok’. Hallgatok metált, rockot, bluest, vagy éppen rapet is. Talán a filmzenéket szeretem a legjobban, azok különösen nagy hatással tudnak lenni rám, be tudnak ragadni nálam.
Tavaly többek között Brasch Bencével beszéltem a Sztárbox kapcsán, aki azt mondta, hogy sok mélyinterjút, valamint motivációs videót nézett a felkészülése során, amelyek mentálisan sokat adtak neki. Milyen kulturális „eszközök” segítették a felkészülésed?
Leginkább a barátaim, a szeretteim, az edzőim küldtek videókat, azokat néztem meg. Illetve nagyon sok hangoskönyvet is készítek, készítünk, és ezekben a munkákban éreztem azt, hogy megtalálnak szituációk, mondatok, gondolatok, amik sokat adnak nekem.
A sport nem csak testileg, hanem mentálisan is sokat képes fejleszteni az emberen. Te mivel lettél több a boksz által?
Az egész felkészülés adott nekem egy rutint, hatalmas kitartást, állóképességet, erőt. Némi magabiztosságot is, mivel korábban nem ütöttem meg embert, illetve engem sem ütöttek meg. Úgy tartja a mondás, hogy a boxban a győztest is megverik, így bele kellett állni ebbe is, és ez a fajta félelem legyőzés nagy erőt adott nekem. Fontos, hogy szembenézzünk a félelmetes, vagy csak annak tűnő helyzetekkel. Ha bátran eléjük megyünk, akkor ezekből a tapasztalatoktól sokat, nagyot fejlődhetünk.
Beszélgetésünk óta sor került a Sztárbox negyedik negyeddöntőjére (09.22.), ahol András röpke másfél perc után technikai KO-val győzte le Czutor Zolit. És hogy milyen zenére vonult be a ringbe a színész? „A Kaláka egyik számát „rockosítottuk” meg, ez segít a hangolódásban, a fókuszálásban. A dal második, „rockosabb” felét egyébként én énekeltem fel.” – tette hozzá zárásként.
