Ugrás a fő tartalomra

Liliomfi bemutató a Vígszínházban

Szigligeti Ede mindössze két délután alatt írta meg a magyar drámairodalom legtöbbet játszott komédiáját, a Liliomfit. A művet Vecsei H. Miklós átiratában, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében szeptember 21-én mutatják be a Vígszínházban, a zenéért Kovács Adrián és Mester Dávid felelnek. 

Az alkotók igazi vígjátékot állítanak színpadra, amelynek története, hangulata az eredeti Liliomfit idézi, és kiemelt hangsúlyt kap benne a különböző színészgenerációk közös játéka. A Csángálló zenekar élő muzsikájával kísért előadás Keresztes Tamás, Gál Réka Ágota, Ötvös András, Szilágyi Csenge, Rudolf Péter, Hegedűs D. Géza, Gyöngyösi Zoltán, Varga-Járó Sára, Zoltán Áron, Méhes László, Borbiczki Ferenc, Molnár András és Nyomárkay Zsigmond szereplésével lesz látható.

Egy nő anatómiája – nyílt próba a Pesti Színházban
Kíváncsi rá, hogyan készül a Pesti Színház első bemutatója, az Egy nő anatómiája Alföldi Róbert rendezésében? Látogass szeptember 28-án, szombaton a Pesti Színházba, ahol 11 órától egy nyílt próbán betekintést nyerhetst az alkotófolyamatba.
A nyílt próbán való részvétel, ingyenes, de jegyhez kötött. Jegyátvétel 10 órától a Pesti Színházban.
A Pieces of a Woman Mundruczó Kornél nagysikerű filmje Wéber Kata drámája alapján készült, melyet most először mutat be magyar színház. A felkavaró történet főszereplőjének, Mayának egy fájdalmas veszteséggel kell szembenéznie – a feldolgozás és az elfogadás során azonban sok minden megkérdőjeleződik az életében: meg kell küzdenie a családja elvárásaival, a társadalmi konvenciókkal, és a legfontosabb emberi kapcsolatait is újra kell építenie, hogy tovább tudjon lépni. Fájdalom, düh, szerelem és csalódások mentén vezet az út az újrakezdéshez.
Az előadás szereplői: Petrik Andrea, Telekes Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Márkus Luca, Kövesi Zsombor, Radnay Csilla, Waskovics Andrea.
Időpont: 2024.09.28. 11:00, helyszín: Pesti Színház

2024. szeptember 20. és 29. között immáron negyedik alkalommal rendezik meg az eSzínház online fesztiválját, amely során magyarországi és határon túli magyar színházak, független társulatok előadásait nézhetik meg. Idén Dino Benjamin nagy sikerű rendezését a Szélvész után is szép vagy című monodrámát láthatják Szántó Balázs és Kovács Olivér m.v. előadásában. Egy magyar fiú a távoli Japánba költözik, ahova régi álma volt eljutni. Kinttartózkodása azonban nem felhőtlen, mivel nehezen találja a helyét ebben a nagyon is idegen kultúrában. Aztán 2017 őszén lecsap egy tájfun a japán fővárosra. A fiú élete pedig ezen az esőáztatta, szeles és álomszerű éjszakán döntően megváltozik.