Ki hallott már olyanról, hogy önsegélyező koncert? A Balkan Fanatik most feltalálta a
műfajt, és október 12-én megmutatja, hogyan kell ezt csinálni – a teljes bevételt pedig
a júniusban meglovasított hangszereik újravásárlására költik majd.
„Nyár elején egyik percről a másikra kihúzták alólunk a talajt, vagy ami még rosszabb,
a lehetőséget, hogy muzsikálhassunk, mikor egy koncertekkel teli hétvége előtti
éjszakán ellopták a hangszereinkkel megpakolt buszunkat. Habár a nyarat a hazai
zenésztársadalom és a barátaink példátlan összefogásának köszönhetően
kölcsönhangszerekkel végigzenélhettük, mattot kaptunk. És itt messze nem csak a
megélhetésünkről van szó, hanem annál sokkal többről – a koncertezés nekünk nem
egy munka, hanem az életünk – persze ezt egyetlen zenekedvelő embernek sem kell
bemutatni. És bár nem túlzás azt mondani, hogy az ország egy emberként leste, kereste
a köddé vált buszt, mégsem zárult sikerrel a nyomozás. Eljött sajnos az idő, hogy új
fejezetet nyissunk a Balkan Fanatik történetében: hangszereket kell vásárolnunk, hogy
folytathassuk a zenélést – ez viszont sokmilliós tételt jelent - így ebben most a ti
segítségetekre is szükségünk lesz. Persze semmit sem kérünk ingyen: azt tervezzük, hogy csapunk egy fergeteges, ízig-
vérig Balkan bulit az Akvárium NagyHalljában október 12-én, ami után a teljes
bevételt hangszervásárlásra fordítjuk – ráadásul, akinek az alapárú jegyen felül is van
kedve és lehetősége patronálni a zenekart, különböző összegű speciális támogatói
belépőkből válogathat majd. Az ötlethez pedig máris csatlakozott Copy Con és csapata
is, hogy még nagyobb banzáj kerekedhessen ebből az egész sztoriból, meghálálva
nektek a szeretetet és a segítséget.”
2024. október 12., Akvárium Klub, NagyHall
forrás: Kurcz Orsi