A 2005 őszén alakult Partvonal Kiadó egyik elsődleges célja az, hogy bebizonyítsák, nemcsak a szépirodalmi, de a szórakoztató és az ismeretterjesztő könyvek is lehetnek igényesek. 2010 óta továbbá markáns sorozatok felépítésén is dolgoznak. A kiadó szeptemberben is számos kötettel örvendezteti meg az olvasni szerető nagyérdeműt.
Mi érdekes történhet egy tízemeletes panelház elöregedő lakóközösségében? Az biztos, hogy a pécsi Szaggató közben nem az unalom tartja össze a falakat. Nem elég, hogy hirtelen meghal a közös képviselő, még az is kiderül, hogy halála előtt meglovasította a társasház liftfelújításra gyűjtögetett millióit. Egy közösen átmulatott este alkalmával a lakók egy csoportja kitalálja, hogyan tehetnének szert némi bevételre: táncos rendezvényeket, könyv és- filmklubot szerveznek a házba időseknek, később pedig a tilosban járást megkoronázva illegális borteraszt is nyitnak a tízemeletes tetején. És amíg több generáció kisebb-nagyobb bökkenőkkel próbálja közös erővel kompenzálni a társasházi kassza hiányát, addig egészen különös sorsok bújnak elő az ajtók mögül.Vajon sikerül rálelniük hőseinknek az elveszett milliókra, vagy akár még többre is?
Kapinya Viktória második regénye egy percet sem hagy az unatkozásra: amíg a szereplők a twistet járják, addig az olvasónak garantáltan nem kell egy kis rekeszizomtornáért a szomszédba mennie. Vagy ez esetben talán mégis...Lehetek valaha elég jó? szerzőjének új könyve a szülői narcizmus hatásairól és a gyógyuláshoz vezető útról.
Bár sokan és sokat írtak már a narcizmusról, kevés szerző célozta meg a narcisztikus szülő árnyékában felnőtt olvasókat, illetve még kevesebb figyelem irányult arra, hogy a narcisztikus családi dinamika hogyan adódik tovább nemzedékről nemzedékre, és kezeletlenül maradva hogyan ágyazza be magát a családi kapcsolatok örökítőanyagába.
A Véget érhet valaha a dráma? ezt az űrt hivatott betölteni. Célja a narcisztikus családban felnőtt olvasóknak segítséget nyújtani, hogy kitörhessenek a transzgenerációs trauma fogságából, és újraépítsék lelki és érzelmi egészségüket. A szerző bemutat egy ötlépcsős gyógyulási tervet, amely abban segíti az érintetteket, hogy elfogadják a narcisztikus neveltetés okozta traumát, és a valódi gyógyulás útjára léphessenek - így végre esélyt kaphatnak a narcisztikus szülővel való kapcsolat kezelésére, valamint az eltorzult minta örökségének felszámolására.Négy évvel ezelőtt Ira terápián vett részt, hogy maga mögött hagyja fiatalkora démonait. Most az apjával él, riporterként dolgozik egy újságnál, próbálja egyben tartani traumatizált lelkét.
Kerttu, a helsinki rendőrség gyilkossági csoportjának vezetője éppen nyugdíjba készül, amikor kezébe kerül egy gyilkos naplója. A megdöbbentő bizonyíték egy emberölési ügy helyszínéről származik, ahol egy férfit baltával végeztek ki. Sietnie kell a nyomozással, mert a gyilkos már a következő akcióját tervezi. Néhány hét leforgása alatt sorra esnek áldozatul a társadalom peremén élő emberek: hajléktalanok, drogfüggők, éjszakai pillangók. Ám Kerttu és Ira kivételével senki sem gyanakszik bűntettre. De vajon Ira többet tud, mint amennyit be mer vallani?
A szereplők ismerősek lehetnek a szerző első regényéből, a nemzetközi figyelmet keltő Kövesd a pillangót! lebilincselő történetéből, ám ezúttal egy átlagon felül összetett bűnténnyel van dolgunk, aminél semmi nem az, aminek látszik - vagy mégis? Martta Kaukonen második könyvével végképp beírja magát a pszichológia thriller mestereinek sorába.A nevetés valóban a legjobb orvosság, hiszen boldogsághormonokat, dopamint, oxitocint, szerotonint és endorfinokat szabadít fel a szervezetünkben.
Az Iránytű sorozat legújabb kötetében Ros Ben-Moshe kiterjedt kutatásokra, a humor- és nevetésterápia gyakorlatára, valamint a pozitív pszichológia és az idegtudományok eredményeire támaszkodva mutatja be, hogyan vethetjük be a nevetést és az örömérzést a stresszhormonokkal szemben, és stimulálhatjuk mindennapi pozitív jóllétünket. A boldogsághormonok szándékos aktiválásával növelhetjük a tudatos jelenlétet, a hálát és az önegyüttérzést az életünkben.
A könyvből megtanulható technikák és alkalmazott gyakorlatok segítségével átalakíthatjuk fizikai, mentális, szociális és érzelmi hozzáállásunkat. Másként fogunk reagálni a világra, és a világ is másként fog reagálni ránk.„A varázslat mindig megmutatkozik, ha hajlandó vagyok észrevenni." Ismerd meg a felnőttekhez szóló, okos kis békát, akinek van egy különleges tulajdonsága: nem felejt el törődni az érzéseivel.
Ez az imádnivaló kétéltű gombasapkájával és mesés lábbelik végtelen gyűjteményével az utóbbi időben igen népszerűvé vált a közösségi médiában. Gondolatai, amelyek a pozitív pszichológia legfontosabb tanításain alapulnak, immár könyv alakban is elérhetőek. Akár baráti bátorításra, akár őszinte életmódtanácsra van szükséged, a kis béka bájos kalauzod lesz.