Rudolf Péter az évadnyitó sajtótájékoztatón bejelentette a színház negyedik játszóhelyét, a Víg Szalont, amely a Hegedűs Gyula 2. szám alatt, a hajdani Club Kávézó bérelt épületében nyitja meg kapuit. A Szalonnal az egykori polgári szalonok hangulatát szeretnék megteremteni, ahol írókkal, színészekkel, zenészekkel, alkotókkal találkozhat majd a közönség.
Az épületben 1899-ben nyitott meg a Club Kávéház, mely a Vígszínház művészeinek, illetve a lipótvárosi és újlipótvárosi értelmiségnek adott otthont. Heltai Jenővel, Molnár Ferenccel, Miklós Andorral, Bródy Sándorral, Karinthy Frigyessel, sőt, egy ideig még József Attilával is össze lehetett itt futni.
A helyet a hatvanas évek végén bezárták és átépítették, melynek köszönhetően az eredeti díszítés jelentős része elveszett. A rendszerváltást követően a helyiségből három kisebb üzlethelyiséget hoztak létre, melyek közül a Hegedűs Gyula utcából nyílót a Vígszínház nemrégiben azzal a kifejezett szándékkal újította fel, hogy egy meghitt, szalon hangulatú találkozási pontot alakítson ki a színház művészei és közönsége számára.
A Szalon nyitóhétvégéjén két izgalmas programmal is várjuk az érdeklődőket. Október 12-én a Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyitják meg új játszóhelyet. Ezen az estén kortárs írók erre az alkalomra írt szövegeit hallhatják Valló Péter rendezésében.
Október 13-án pedig a Víg Társalgó első részében a Pesti Színház második bemutatójához, Az imposztorhoz kapcsolódó exkluzív beszélgetést tartanak a Víg Szalonban. Az eseményen részt vesz a darab szerzője, Spiró György, a rendező, Rudolf Péter és a főszereplő, Kern András. Az est moderátora Nyáry Krisztián.