A dán metalcore formációt idén nyáron Corey Taylor vendégeként hallhattuk, azóta pedig
megjelentették új nagylemezüket, amelyet önálló turné során is bemutatnak, ráadásul nem semmi
társaságban. A Siamese ugyanis 2025. január 21-én a Chaosbay és a Blackgold kíséretében játszik
majd az Analog Music Hallban, így ez az este igazi csemege lesz a metalcore rajongóinak.
A 2011 óta aktív dán metalcore csapat az évek során masszív számokat gyűjtött össze dalaikon a
legnépszerűbb zenelejátszó platformokon – Super Human című albumukat például több, mint 15
millióan streameltek -, turnéztak olyan zenekarokkal, mint a Dead by April, az Oceans Ate Alaska vagy
a Dead Letter Circus és olyan lapok méltatják őket, mint a Kerrang!. Utóbbi például azt írta róluk,
hogy: „A koppenhágai Siamese-nak hihetetlen spiritusza van és kristálytiszta, himnikus hangzást
adnak elő. Üdítőbb, mint egy fürdőzés a Nyhavn Kikötőben!” (Alex Baker, Kerrang! Radio). A zenekar
énekese, Mirza Radonjica egy interjúban úgy írta le zenéjüket, mint a rock, R&B és a heavy metal
keveréke, ami igen pontos leírást ad a csapat kemény, mégis dallamos zenéjére.
A Siamese idén nyáron Corey Taylor társaságában turnézott, így már Budapesten is kaphattunk
belőlük egy kis ízelítőt, de aki lemaradt róluk, most pótolhatja a banda koncertjét. A zenekar ráadásul
augusztusban adta ki hetedik nagylemezét, az Elements-et, amelyet nálunk is bemutatnak. A Siamese
társaságában érkezik még a berlini Chaosbay és a londoni BlackGold, nu-metál banda. A Chaosbay
egyébként szintén új lemezét mutatja be, az Are You Afraid? szeptember 12-én érkezik. A metalcore
banda energikus és lenyűgöző koncertjeiről ismert, így érdemes lesz időben érkezni január 21-én, az
Analog Music Hallban, hogy róluk se maradjunk le.
forrás: Nagy Kátya