Berkes Olivér fülbemászó bombával robbantja a nyarat – a Volt, ami volt on repeat szólhat majd a ránk váró forró hónapokban.
Az ország egyik kedvenc férfi hangja az elmúlt években sikert sikerre halmoz megjelenéseivel. Olivér a slágerlisták és a YouTube trending kikerülhetetlen szereplőjévé vált olyan rádiós- és közönségkedvenc trackeknek köszönhetően, mint a Jó vagy rossz legyek, a Visszakért a múlt, a BSW-vel közös Nem volt szép, vagy a tavaly év végén megjelent Évszakok feldolgozás, melyet DR BRS-sel közösen jegyez és már 15 millió megtekintésnél jár a legnépszerűbb videómegosztón.
A Volt, ami volt kitérő az Olivértől megszokott hangzásból, és egy igazán életvidám, ízig-vérig nyári, laza, reggaeton alapokon nyugvó, habkönnyű felvételként lopja be magát első hallásra a szívünkbe, miközben azonnal táncra is csábít.
A dal szerzője ezúttal is maga az énekes, akinek izgalmas zenéje Somogyvári Dániel produceri munkájával vált teljessé, az önfeledt szöveget pedig Molnár Tamás írta Olivér gondolatai alapján.
„Az elmúlt másfél év rengeteg megpróbáltatással járt mindenki számára. Szerettem volna a szám jókedvű dallamvilágával és felhőtlen témájával ezt ellensúlyozni, azzal a mottóval, hogy végre itt a nyár, éljünk a mának, örüljünk a jó időnek és a szabadságnak - illetve, ha tehetjük, szakítsunk időt a baráti fröccsözésekre is” – mondta Olivér.
„A korábbi szerzeményeim többnyire a mostanitól eltérő karakterűek voltak, nem csak dallamvezetésben, de szövegvilágban is. Most azonban igyekeztem megragadni a nyári életérzést és a pillanatnyi öröm és boldogság megélésének jegyében alkotni. Reményeim szerint sokan át tudják majd érezni az felszabadult hangulatot, és szeretik majd az életvidám sorokat” – tette hozzá.
A Volt, ami volt klipjében feltűnik a méltán népszerű Lupa Beach és vagány gördeszkásaival az Erzsébet tér is, így az összhatás teljesen olyan érzést kelt, mintha Miami Beach-en sétálgatnánk. A kisfilm maximálisan visszaadja a zene által is közvetített lazaságot és fesztelenséget.
„Olyan kötetlen klipet képzeltem el a „Volt, ami volt”-hoz, amiben a könnyedségé, a perzselő napsütésé és egy kis romantikáé a főszerep. A forgatáson nagy vágyam vált valóra, hiszen a kutyusom, Clooney is szerepelhetett a felvételeken, amit büszke kutya apukaként már egy ideje dédelgettem” – mesélte az énekes.
Szöveg: Molnár Tamás, Berkes Olivér
Zene: Berkes Olivér
Énekfelvétel, hangszerelés, mix/master: Somogyvári Dániel
Klip: leholegacy
forrás: Magneoton