Ugrás a fő tartalomra

Itt a klip: Sugárzóan nyaralós, vintage videót készített a Blahalousiana

A zenekar persze ott lesz a nagyobb fesztiválokon, de érdemes ránézni, hogy épp merre járnak, mert több olyan extra buli is lesz, amin azonnal szerelembe lehet esni a dalaikkal, például augusztus 14-én a Kobuciban.

„Valószínűleg azért született ez a szöveg, mert az elmúlt nehéz időszakban mindenkinek szembe kellett néznie az elmúlással (vagy így, vagy úgy), és ezt a témát igyekszik feldolgozni a szöveg, egy kis humorral, ami néha az egyetlen eszközünk védtelen helyzetekben. Sajnos sokszor lehetetlen nevetni, de reménykedni mindig érdemes" - mondta a dalszöveg írója Szajkó András.

A videó felidézi a gondtalan időket, amiről talán mindenkinek vannak emlékei, ezek pedig feledtetik az elmúlt másfél év megpróbáltatásait.

“A lemezre tervezett 12 dal zeneileg már készen volt, és ahogy a félkész szövegek felett ültem a konyhában, annyira nem jutottam velük semmire, hogy inkább írtam egy újat. Még aznap éjjel, frissen, melegében elküldtem Jancsinak (Jancsó Gábor, a zenekar basszusgitárosa és dalszerzője), és ő másnap délben már azzal hívott, hogy kész a dal” - mondta a Blahalouisiana szólógitárosa és szövegírója, Szajkó András.

Jancsó Gábor így mesélt az alkotási folyamatról: “Két dolog volt egyértelmű, mikor elolvastam Szaja szövegét: az egyik, hogy ellenpontozni kell a "keserűbb" sorokat kicsit vidámabb dallammal és pörgősebb prozódiával, illetve éreztem, hogy kell valami nagyon könnyed hangulat, és könnyed groove, ami a nyáron megmozgathatja majd a lábakat. Van olyan néha, hogy olvasom a szöveget, és egyből jön a dallam és a harmónia hozzá, ez is most ilyen helyzet volt. Az "Ott van a nap" sort egyszerűen muszáj volt kiemelni a refrénben, számomra ez a dal megoldása, pozitív üzenete.”

A dal már korábban megjelent, de egyszerűen nem lehetett kihagyni hozzá egy klipet, amely csattanójával kiránt még a legnehezebb hétköznapokból is.

A klipet a Cineast kollektíva, azaz Szombath Máté és Giuliano Salvatore rendezték, Kemény Dávid főszereplésével, aki szintén sokat hozzátett a kreatív részhez.

“Dávid mint főszereplő hatalmas telitalálat volt, őt egyenesen a szerepre szabva kasztingoltuk. Tudtuk, hogy ő teljes mértékben ki fogja tudni tölteni a karakter világát pusztán annyival, hogy a csodálatos önmagát kell majd nyújtania. Plusz rengeteget segített nekünk a karakter, a sztori csiszolásában, és mondhatni még asszisztenskedett is a szereplés mellett" - mondta a rendező.

Szöveg: Szajkó András
Zene: Jancsó Gábor
Hangszerelés: Blahalouisiana
Producer, hangmérnök, mix: Weil András

Rendező: Cineast kollektíva