Végre újra kinyithat a kedvenc szabadtéri koncerthelyszínünk, a Budapest Park, ahol - bár már jövő héten lesznek hajnalba nyúló bulik - június 4-én Vad Fruttik fog elsőként színpadra lépni.
Az együttest 1996-ban alapították, ám egy 1999-es tehetségkutatón aratott sikert követően felbomlottak. 2005-ben a csapat lehetőséget kapott arra, hogy a Magyar Rádió 8-as stúdiójában 3 dalt rögzítsen, így új lendületet kapva ismét elkezdtek együtt dolgozni. Első nagylemezük 2006-ban jelent meg, Rózsikámnak digitálisan címmel, melyen a formáció egyik legnagyobb slágere, a Nekem senkim sincsen is megtalálható. 2007-ben országos turnéjuk keretében már olyan fesztiválokon is felléptek, mint a VOLT, vagy a Sziget. Második albumuk, az Egy éjszaka Bohémiában 2008-ban jelent meg, melyet 2010-ben követte a Fénystopposok. A 2013 végén megjelent, sorban negyedik korongjuk, a Darabok egészen a MAHASZ Top 40-es lista első helyéig jutott. A csapat legutóbbi, új dalokat tartalmazó, Tudom milyen névre keresztelt lemeze 2015 decemberében került a boltok polcaira, melyet tripla-soldout bulival ünnepeltek meg az Akvárium Klubban. 2017. január utolsó, illetve február első hétvégéjén különleges, 4 alkalmas "koncertsorozattal" tértek vissza ismét az Akváriumba: az első hétvégén a csapat eredeti verzióban játszotta el a dalait a közönségnek, amíg a 3. és 4. koncert a 2012-es, MüPa nagytermes HighTech koncertjének újragondolt, "klubosított" folytatása volt, melyet szeptemberben a Parkba is elvittek egy este erejéig. 2018 májusában jelent meg a Szabad.vagy című lemezük, melyet a Budapest Parkban mutattak be először a nagyérdeműnek. A zenekar 2020-ban ünnepelte volna a Budapest Arénában a 15. születésnapját, azonban a kialakult járványhelyzet miatt erre nem volt lehetőségük.
A Vad Fruttik a hazai alternatív rockzenei színtér egyik legsikeresebb előadója, melyet mi sem bizonyít jobban, mint a teltházas koncertjeik, az állandó helyük a legnagyobb magyar fesztiválokon, a 3 Fonogram-díj jelölésük (2014-ben a Darabok című lemezért haza is vihették a kis szobrocskát), valamint a hatalmas rajongótáboruk.
Mi már nagyon izgatottak vagyunk, hogy hosszú szünet után végre élőben is hallhatjuk őket.

2021. június 4. 19:00
Budapest Park
1095, Budapest, Soroksári út 60.
Budapest Park
1095, Budapest, Soroksári út 60.
Jegyár: 4.999 Ft
Figyelem! Az eseményre való belépéshez védettségi igazolvány szükséges!