Az elnöki páros rendőrnek adta ki magát legújabb klipjének forgatásán. Az Erre már nem fogok emlékezni című bulidalban Eckü, a videóban számos ismerős arc működött közre.
Az Erre már nem fogok emlékezni című dal februárban született - a csapat azóta várta azt a pillanatot - fesztivált, Parkos koncertet, bármilyen szintű feloldást -, hogy együtt bulizhasson a közönségével.
„Nem jött el a kiszabadulás pillanata, és nem is mostanában fog.. Épp ezért is éreztük úgy, hogy ideje kirántani az embereket a valóságból! A dalt hallgatva, a klipet nézve három és fél percre kicsit átkerülünk egy másik világba, amelyikben még nem azon aggódtunk, hogy alakul az esetszám és hány napig kell még otthon ülni." - mondta Fluor a dal születésével kapcsolatban.
„A Wellhello koncerteknél az a célunk, hogy kiszakítsuk a valóságból a közönségünket. Az Erre már nem fogok emlékezni-vel is hasonlót akartunk elérni, megmosolyogtatni az embereket, elterelni a figyelmet a hétköznapokról." - tette hozzá Diaz.
A dalhoz készült partivideóban számos ismert arc tűnik fel kameo-szerepekben: „A forgi több szempontból a Budapest Parkos szürreál forgatásokra emlékeztetett. A bajszunk, a 86-os Chevrolet rendőrkocsi, a cimboráink feltűnése - mintha egy más világba kerültünk volna" - mondta a klipről Diaz.
"A klipet még a gyülekezési korlátozás előtt vettük fel. A munka mellett volt egy jó buli jellege is az egésznek, nagyon élveztük, még ha a kétnapos koronateszttel a zsebünkben is indultunk el a filmstúdióba, ahol lezajlott a rendőrreality. Kicsit mi is elfelejtettük erre a kis időre az egész nyomasztó helyzetet, amibe kerültünk idén. Reméljük, így lesznek vele a hallgatók is. A klipben többek között feltűnik Mentha, Andro, Busa Pista, Columbo, Paul Street (Azahriah), Dzsúdló, Kiss V. Balázs bűvész, a Youtuber Bánki Beni és Nessaj is" - egészítette ki Fluor Tomi.
Az Erre már nem fogok emlékezni egy korszak lezárásának is tekinthető egyben. Az együttes már új megjelenéseken dolgozik, amelyekben új stílusokkal kísérleteznek, és amelyekkel egy új Wellhello időszámítás veszi majd kezdetét!
Forrás: supermanagement