Ugrás a fő tartalomra

A Chain Bridge Pop a hamarosan megjelenő ú album címadó dalához készült videóval nyitja meg a tanévet

A Messze valahol Chain Bridge Pop nagylemez szeptember 8-án érkezik, a lemezbemutató koncert pedig a tervek szerint az A38-on lesz október 1-én.

„Az egész lemezhez úgy fogtunk hozzá, hogy úgyis van csomó dalunk, miért ne vehetnénk fel őket? Nem így alakult... Amikor befejeztük a dalok felvételeit és egybe meghallgattuk őket, egy vadiúj történet látott napvilágot. Egy történet formálódott meg, amely finoman illeszkedik az idő múlásához, a szabadsághoz, az egyéni érzelmek kibontakozásához, nem utolsó sorban pedig ahhoz, hogy felnőttünk mi is.” – meséli Hajdu Erik frontember, aki a dalok és a szövegek forrása is egyben. A számok további csiszolását a zenekar közösen végezte, majd Varga Zoltán (USEME) producerrel alakították ki az album végső formáját a Song Song Production stúdióban.

„Annyi biztos, hogy két egyforma track nincs a lemezen. Volt a fejünkben egy alapkoncepció: nem szeretnénk magunkat ismételni. Persze csalogatott bennünket a zenei újítás is; a korábbi dalainkhoz képest például nagyobb teret kapott az elektronikusabb hangzásvilág.” - árulta még el. „Van egy duett dalunk is az új albumon, melynek női főszereplője a csodás hangú Herrer Sári (Mary Popkids). Sokat gondolkodtunk, vajon kinek melyik lehet a kedvenc dala a lemezről. Ez még formálódik bennünk, de mindegyiket szeretjük valamiért, és mindegyik valami mást ad nekünk.”

Szeptember 8-án digitálisan, majd fizikai formátumban is megjelenik második Chain Bridge Pop lemez. A Messze valahol címadó dalhoz a minap egy szöveges videó is felkerült a Youtube-ra.

„Ez az egész lemezfelvétel egy óriási, és egyben felejthetetlen kaland volt számunkra! Mint mindenki életét, minket is megbolygatott a járványhelyzet, de a lehető legpozitívabban álltunk a dolgok mögé. Nem lenne igaz, ha azt mondanánk, hogy gördülékenyen zajlott minden; mégis megálmodtunk valamit, amit sikerült teljesítenünk.”

szerkesztő: nikiahatos
forrás: NAPmédia