Ugrás a fő tartalomra

Vadonatúj projektbe kezdett a yesyes, itt az első dal az új albumról

Debütált a zenekar a legújabb száma, a Save Me Now, ami egyben az áprilisban érkező új albumuk címadó dala is.

A yesyes tavasszal megjelenő harmadik lemeze igazi megújulást hordoz magában, ugyanis az együttes énekese, Szabó Ádám úgy érzi, végre megtalálta önmagát, ami hatalmas változást hozott a banda életében is. „Szerettem volna a saját elképzeléseim szerint zenét írni, hangszerelni, mert azt gondolom, így a legőszintébb és leghitelesebb a dalszerző mondanivalója! Persze nagyon szeretünk külső emberekkel dolgozni, de úgy érzem, hogy amit át akarunk adni a közönségünknek, az legjobban akkor valósulhat meg, hogyha a magunk urai vagyunk - és a sok kísérletezésből, stúdió munkából a legjobbat hozhatjuk ki együtt!” – mondta a yesyes frontembere.

Az album tematikája pedig éppen ezt a folyamatot mutatja be: a kiteljesedés felé vezető út fázisait. „Nagyon idegesített, hogy vettem egy profi számítógépet, de nem tudtam rajta rendesen zenét írni!” – mesélte Ádám a kezdeti próbálkozásokról. „Gagyinak és ’demo’ szagúnak tartottam minden dalt, ami persze igazából nem is volt meglepetés, eddig csak harmonikával és énekléssel foglalkoztam. Ami a zeneszerzést és a hangszerelést illeti, azok eddig nem szerepeltek a listámon. Nagyon szerettem volna bele kóstolni ebbe a világba, és mivel azt éreztem, hogy olyan dalokat akarok írni a yesyesnek és magamnak, amibe nem szól bele egy másik stúdiós arc, elengedhetetlen volt, hogy beiratkozzak egy tanfolyamra! Utólag kiderült, az volt életem egyik legjobb döntése, hogy el kezdtem járni a 1G Schoolba Bakonyi Bálinthoz, ahol megfelelő tudást elsajátíthattam a témában.”

Ádám szerint a Save Me Now című lemezük végeredményben teljesen más világ, mint az első albumuk, „ Ez így igazán a miénk, és sokkal önazonosabb, mint bármi, amit eddig csináltunk! A Save me now hangszerelésébe a yesyes billentyűs gitárosa, Harmath Soma segített, aki tökéletesen ráérzett a dal mondanivalójára. Az ő zenei világa is hatalmasat lendített az új irány megtalálásában. Az új dalok hangszerelésébe Katona Tomi is besegített, tehát duplán hitelesebb lesz ez az album, mint az eddigiek, a szövegben pedig Miklós Norbert állt a segítségünkre.”

A címadó dal, a Save Me Now egyébként már szerepelt a srácok setlistjén a koncerteken, és a fellépések alatt érett azzá, ahogyan most szól. A lemez először április 2-án lesz hallható az A38 hajón, ahol csatlakozik a fiúkhoz a bukaresti banda, a yelllow és a NYPE – ráadásul a yesyes ezzel az estével elindítja a Save Me Now elnevezésű turnéjukat is. „A régi setlistből csak pár dalt őriztünk meg, de ez legyen meglepetés!” – árulta el Ádám a tavaszi koncertsorozatukról.