Ugrás a fő tartalomra

Közeledik Caramel jubileumi nagykoncertje

Molnár Ferenc Caramel 2005-ben került a zenei köztudatba. Másfél évtized múltán sikere töretlen, a zenei és közélet kiemelt szereplője. Népszerűsége alapján a hazai előadók, zeneszerzők szűk élmezőnyének tagja. Facebook rajongótábora 400,000 feletti, szerzeményeit 100 milliónál többször töltötték le YouTube-on és egyéb internetes felületeken. 2006-ban és 2009-ben Fonogram-díjjal tüntették ki, 2018-ben pedig elsőként kapta meg az újonnan alapított Máté Péter-díjat a könnyűzene területén végzett kiemelkedő munkásságáért. Az elmúlt években pedig több tehetségkutató műsorban mentorként, zsűritagként véleményezte az elhangzott dalokat.

Eddig négy teltházas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában, az ötödiket pedig 2020. február 14-én, épp a szerelmesek napján, Valentin napon adja pályafutásának 15. évfordulója alkalmából. Az egész estés gálakoncerten 50 fős szimfonikus nagyzenekar adja a zenei kíséretet, külön erre az alkalomra szerzett és hangszerelt dalokkal. Caramel továbbá olyan sztárdívákkal énekel majd együtt, mint a többszörös Fonogram-díjas Palya Bea, vagy a Honeybeast zenekar frontembere, Tarján Zsófia.

Az ünnep minden Caramel rajongónak, szerelmesnek, szerelmes Caramel rajongónak kötelező program. A minőségi könnyűzene és könnyebb szimfonikus dallamok rajongóinak úgyszintén ajánlott.

Caramel - Simfonica - 15 éves jubileumi gálakoncert
2020.02.14. 20:00 I Papp László Budapest Sportaréna
Jegyek 7990 HUF és 14990 HUF között az eventim oldalán