Ugrás a fő tartalomra

Az A38 Hajón mutatja be második lemezét a JETLAG

Március 21-én az A38 Hajón landol a JETLAG, hogy itt mutassa be új, második nagylemezét. A zenekar egy energikus, látványos show-val, különleges vendégekkel, új és alaposan átdolgozott dalokkal és persze a stabil közönség kedvencekkel indítja a szezont a hajón.

A JETLAGet 2016-ban alapította Molnár Tamás és Czoller Bence. A csapat már a bemutatkozó koncertjével is megtöltötte az Akvárium Klubot, meghívást kaptak a legnépszerűbb magyar fesztiválokra, elektropop dalaik pedig sorra váltak a rádiós playlistek gyakori szereplőivé. Saját gyártású és rendezésű videoklipjeiket olyan különleges helyszíneken készítették, mint Izland (Sziluett), vagy a Kínai Szivárványhegyek (Emlékbe), de forgattak berlini kémbázison (Égen át), elhagyott uszodában (Hülyeakaroklenni) és egy repülőgépszimulátorban is.

A koncerteken 5 tagúvá bővülő zenekar 2018-ban meghívást kapott a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatóba, Ami itt történik, itt is marad címmel ők jegyezték a STRAND fesztivál hivatalos himnuszát, végigturnézták a legjelentősebb nyári fesztiválokat (SZIGET, VOLT, STRAND, CAMPUS, SZIN, FEZEN), de játszottak a Budapest Parkban, a Barba Negra Trackben, az A38 hajón és az Akvárium Klubban is. Extra produkcióként szerepeltek az X-Faktorban, és 2018-ban Petőfi Zenei Díjra is jelölték őket az év felfedezettje kategóriában.