Ugrás a fő tartalomra

Csodálatos helyszínekre repít minket a yesyes és a YellLow új klipje

A yesyes zenekar körülbelül 3 éve robbant be a köztudatban, a Los Angeles-i TrapNation csatornán is megjelent I Let You Run Away című dalukkal, és azóta is számos sikereket tudhatnak maguk mögött a fiúk. Mostani klipjük a bukaresti YellLow zenekarral írt közös számukhoz, a Sun Goes Down-hoz készült, és olyan csodálatos erdélyi tájak tárulkoznak elénk, mint a Madarasi Hargita, Varság, Gyímes, és a Zetelaki víztározó.

“A két zenekart közel 1000 kilométer választja el egymástól, ezért egy olyan koncepciót kellett megvalósítanunk, amelyben ők nem szerepelnek. A dal egy plátói szerelmet mutat be, és miután kitaláltuk a forgatási helyszíneket, a környezeti adottságok miatt próbáltuk ezt a vizuális megjelenésben kibontakoztatni, a dal hangulatát átadni a lélegzetelállító tájképekkel. A klip szereplői, Berkeczi Emőke és Kövecsi Tamás a történet kedvéért még az 5 fokos vízbe is besétáltak a klip végén.” - mesélte Tornai Isti, a klip rendezője.

A két zenekar az NKA támogatásával közös turnéra is megy 2020 tavaszán, érintve olyan állomásokat, mint Budapest, Bukarest, Kézdivásárhely, Nagyvárad, Székelyudvarhely, Csíkszereda és Kolozsvár.