Szélinger Annát (CéAnne) én már csak a Hősök zenekar vokalistájaként ismertem meg tavalyelőtt, de sokan még a reggae szcénában figyeltek fel tehetségére. Az ukulele hazai nagyköveteként is számon tartott énekesnővel beszélgettünk a kezdetekről, szeretett hangszeréről, kazettájáról, a Hősökről, valamint az aktualitást jelentő első saját klipjéről is.
Fotó: Kőfaragó Zsuzsi
nikiahatos: Kezdjünk egy már egészen biztosan ismerős kérdéssel. Hogy jött az életedbe a zene? Hogyan érkeztél meg te a zenei életbe?
CéAnne: Énekkaros voltam, és zongoráztam is általános iskolában, bár az a tudás már eléggé elenyészett azóta. Hat éven át jártam klasszikus hangképzésre, Szegeden, ahol felnőttem. Az egész könnyűzenei pályafutásom onnan indult, hogy apukám Etiópia-szakértő. Egészen kicsi voltam, amikor bekerültem ebbe a közösségbe, például a táborként elindult a Reggae Campre, ami fesztivállá nőtte ki magát. Apukám sokat járt oda, Etiópiával és a raszta kultúrával kapcsolatos előadásokat tartott, és időközben összehaverkodott az ott fellépő zenekarokkal. Ezt a tábort, fesztivált a Ladánybene szervezte, akik 2007-ben kiadtak egy riddim albumot. Igazából egy zenei alap volt az egész korongon, és erre minden felkért előadó megcsinálhatta a saját dalát. Mivel az album utolsó trackje az instumentál volt, én is csináltam egy verziót, amit el is küldünk nekik, és azon a nyáron fel is léphettem velük a Campen. Pár év múlva ismét csináltak egy ilyen riddim lemezt, de erre már pályázatot írtak ki a magyar reggae előadók körében. Ezen A versenyen volt egy zsűri, illetve közönségszavazás is, és sikerült nyernem. Így felkerült a stúdióminőségű dal a lemezre, valamint klipben is szerepeltem. Ezzel igazából bekerültem a reggae véráramlatba, körforgásba. A PASO is elkezdett rendszeresen hívni a Paso Plays Covers koncertekre, ahol többek közt Rihannát, és különböző pop feldolgozásokat játszottunk ska és reggae stílusban. Voltak zenekaraim frontemberként és vokálosként is, de előbb-utóbb mindegyik feloszlott. A The Mighty Fishers formációval például felléptünk több európai országban, Németországban, Svájcban, Franciaországban például. Rocksteadyt játszottunk, ami igazából a ska és a reggae között van félúton. Sok tapasztalatot, rutint szereztem, és megtanultam, hogy hogyan kell sok zenész pasi között létezni. Például Kolonics Mátéval is itt ismerkedtünk meg (Hősök, Compact Disco dobosa – szerk). Az elején nagyon piciben ment minden, első demómat például a nagypapám finanszírozta, voltak anyagok, amiket otthon vettem fel, nem is nagyon voltak lekeverve a cuccok.
nikiahatos: Számomra több szempontból is kitűnsz a hazai énekesnők mezőnyéből. Az egyik ilyen szempont, hogy játszol hangszeren. Miért pont az ukulele ragadt a kezedhez?
CéAnne: Állandóan énekesnőket hallgatok, és főleg olyanokat, akik ilyen egy szál gitáros zenészek. Régóta nagyon szerettem volna gitározni, de nem tudtam, hogy hogyan kezdjek hozzá. Kaptam a nagyszüleimtől a huszadik szülinapomra egy iszonyatosan vastagnyakú gitárt, amivel sajnos teljesen kudarcba fulladt a dolog. Viszont továbbra is ott motoszkált a fejemben, hogy mindenki meg tud tanulni három akkordon játszani, akkor nekem miért nem sikerül… Amikor a húgom 10 éves volt, megnéztük az Inside Out-ot, ami egy Pixar rajzfilm. Előtte lement Someone to Lava című körülbelül öt perces kisfilm, amiben végig ukulele ment. Illetve akkoriban nagyon sokat böngésztem a Pinterestet, és a bakancslistán mindig ott volt az ukulele. Az előbb említett kisfilm hatására, minden hangszer vásárlási rutin nélkül felmentem a Vaterára, és onnan rendeltem az első, márka nélküli, ananász formájú ukulelém. Utólag nagyon vicces a sztori, mert egy veszprémi hangszerkereskedőtől vettem (Itt van a Hősök próbaterme is – szerk). Az ukulelével már sokkal könnyebben szereztem meg az első sikerélményem, könnyebb volt kezelnem a négy húrt, és meg hát a méretek miatt is. Az első pár szóló fellépésemen olyan bakikat csináltam, hogy ha eszembe jut, a fejemet fogom. Ma sem tartom magam profinak egyébként. Többen felkértek már, hogy tanítsam meg őket játszani, amit igazából nem is értek, de persze nagyon jól esik. Képzeld, például egy a reggae műfajban ismernek, veteránnak számító énekesnő, Tanya Stephens is tök pozitív visszajelzéseket szokott írni az Instagramon az anyagaimra. Sokszor nem fogom fel, nem értem, hogy ilyen dolgok történnek.
nikiahatos: Mennyire vagy analóg ebben a digitális világban? Kíváncsi vagyok, hogy rájössz-e a kérdésem okára.
CéAnne: Nagyon nyitott vagyok ilyen szempontból. Alapvetően analógnak mondanám magam, mindig hangszeres zenészekkel szerettem dolgozni. Nagyon nagy akusztikus, zenekaros ember vagyok. Viszont nem leszek álszent, a saját projektekben egyszerűen nincs pofám ingyen dolgoztatni a zenekarom tagjait, és a digitális verzió sokkal költséghatékonyabb megoldás. Többek közt a Hősöknél láttam, hogy először megcsinálják a zenét stúdióban, és aztán összerakjuk a dalt a zenekarral is. Így sokkal hatékonyabb a munka, időben, energiában, anyagilag is. A Find Da One-t egy-két embernek megmutattam, és persze volt, aki azt nyomatta, hogy ez sound gusztustalan, és hogy rossz ez a hangszín meg az a hangszín. Nem vagyok hangmérnök, nem értek olyan szinten hozzá, de sokat dolgoztunk vele, addig formáltuk, tologattuk, amíg nekem számomra elég jó nem lett. Körülbelül egy éve kezdtem el r&b-t hallgatni, főleg azért, mert énekileg nagyon picinek tűnő dolgokat csinálnak, amik tök egyszerűnek tűnnek tényleg, de valójában nagyon nehezek. Amikor tavaly a Spotify értékelte az évemet, azt mondta, hogy indie r&b-t hallgattam a legtöbbet, nem is tudtam, hogy így hívják ezt az irányt. Azt is megfigyeltem, hogy elég vegyes műfajokhoz nyúlnak a zenék, amiket hallgatok, és szerkezetileg is úgy néznek ki, hogy akusztikus hangszerből indulnak ki, majd digitálisan építkeznek tovább.
nikiahatos: Azért is kérdeztem rá erre az analóg vonalra, mert 2017-ben megjelent Ukesteady című kazettád. Ez a forma már akkor sem volt divat. Hogy jött az ötlet?
CéAnne: Az történt, hogy amikor elkezdtem ukulelén tanulni, akkor teljesen félkész dolgokat is feltettem a netre, na nem a YouTube-ra, hanem főleg az Instámra. Megtalált egy chicagói kiadó, megkérdezték, hogy lenne-e kedvem egy kazettához, és természetesen mondtam, hogy hogyne! Nem voltam rákényszerítve, hogy full profi legyen az egész, nem akartam túl sok pénzt rááldozni erre. Az összes dalt a szobámban vettem fel, viszont hozzá tudtam rakni egy olyan apparátust, ami belefért a kiadó profiljába, így létrejött a kazetta. Persze van, amit ma már másként adnék elő, de az alkotásokkal mindig ez a helyzet. Sosem érzed tökéletesnek, így egy adott ponton kénytelen vagy elengedni a dolgot.
nikiahatos: Korábban már említetted, hogy megtanultál pasik között létezni. Sok hip-hop formáció vokalistáján azt érzem, hogy nem kedvelik a műfajt, nem igazán hitelesek a színpadon. Nálad viszont már az első pillanattól kezdve pozitív energiákat láttam. Hogy érzed magad a Hősök zenekarában?CéAnne: Nagyon jól érzem magam köztük. Szerintem azért érzed ezt, mert kevés az olyan énekesnő, aki úgy indul el az úton, hogy ő márpedig vokalista akar lenni. Sokszor tényleg érezni rajtuk, hogy frontvonalban szeretnének lenni. Én szerencsésnek érzem magam ebben a helyzetben, mert egyáltalán nem vokalistaként vagyok kezelve, totál egyenrangú partnerként tekintenek rám az elejétől fogva. Ennek ellenére mindig tudatosítom magamban, hogy Mentha és Eckü a két főhős. Sok tapasztalatot kaptam tőlük, egy év alatt rengetegszer léphettem fel. Számomra az is nagyon szimpatikus, hogy nem titkolják, hogy soha nem tolják már kizárólag csak a régi típusú zenéiket. Ez nem azért van, mert ilyennek kell lennie a zenéjüknek, mint amilyeneket most csinálnak, vagy, mert ez a trendi, hanem mert már nem vágynak arra, hogy mindent ugyanúgy csináljanak, mint a legelején.
nikiahatos: Ez érthető is, hiszen mindannyian változunk, máshogy öltözünk, más zenét hallgatunk, más dolgokat szeretünk.
CéAnne: Így van. Nagy bátorságot adnak nekem, hogy merjek változtatni, újba belefogni. Szerencsére egyre többen fogadják el azt, amit és ahogy ők csinálnak.
nikiahatos: Kanyarodjunk rá a fő témára, avagy a Find Da One-ra. Kivel dolgoztál rajta, mi ihletett meg?
CéAnne: Ádám Peti a szerzőtársam, vele nagyon-nagyon régóta ismerjük egymást, körülbelül 16-17 éves voltam, amikor először láttam egy koncerten. Peti alapvetően gitáros, de elkezdte beleásni magát a produceri, masterelős világba és már régóta rágja a fülemet, hogy csináljunk nekem cuccokat. Ez a dal a kazettán is rajta van, de most írtam hozzá egy plusz betétet, tempót cseréltünk, a verzék hip-hoposabbak lettek, átírtuk teljesen a basszus témát. Aki nagyon fülel, az kihallja az ukulelét is benne. Szerintem főleg azoknak tetszik majd, akik még a reggae irányból ismernek engem, de nyitottak más irányok felé is. A refrént az utcán sétálva hoztam össze, a verzéket és témát pedig utólag köré építettem. Egyébként általában így dolgozom. Gyakorlatilag igaz sztori ihlette, mivel a páromról szól, akivel egy büfében ismerkedtem meg, egy már igen felszabadult állapotban. Arról szól a dal, hogy hogyan lehet megtalálni az igaz szerelmet egy teljesen irrelevánst, váratlan helyzetben. És hogy működjön, azért tenni kell, sokat.
nikiahatos: Ehhez a dalhoz forgott az első saját, önálló kliped is. Hány helyszínen forgott, ki segített neked benne?
CéAnne: Járosi Róbert Gábor nagyon rám érzett. Ő írt rám a Facebookon, hogy egy ideje figyel, videóklipeket csinál és nem-e készítünk közösen egy referenciamunkát. Nagyon lelkes, aranyos volt, és tök szívesen dolgoztam vele. Kezdőként nem egyszerű ez a művész vonal, mi is dolgozó emberek vagyunk, albérletet fizetünk és kötelességeink vannak. Nehéz összeszedni a pénzt az alkotófolyamatokra. Tulajdonképp ezért nem csináltam eddig önálló anyagokat, ennyire prózai oka van. Na nem szeretnék panaszkodni, jelenleg iszonyatosan hálás vagyok és szerencsés helyzetben érzem magam. Robival egy késő tavaszi napon leültünk beszélgetni. Nagyon-nagyon sok ötletünk volt. Aztán elkezdtük halogatni az egészet, mígnem eljött a pillanat, hogy oké, most vagy megcsináljuk, vagy megcsináljuk. Végül mindenből elvettünk egy kicsit, leegyszerűsítettük, és szinte spontán döntöttünk úgy, hogy akkor egy héten belül forgatunk. Ősz elején, amikor még szép idő volt, kimentünk egy mezőre. Robiék az esküvőjükre kibérelt régi Wolksvagen kisbuszt is elkérték, frissen felújítva. Szentendére is kimentünk, de annyira jónak érezük a többi, mezőn készített felvételt, hogy úgy éreztük a szentendrés, macskaköves képek csak elvesznek belőle. Végül mindenféle csúszás miatt decemberre készültünk volna el, de azt éreztem, hiba lenne decemberben egy nyári hangulatú videóval kijönni a karácsony miatt. Évindítónak viszont szuper, szerintem nagyon szép lett az egész. Évek óta foglalkozom a zenével, de még soha nem volt önálló klipem. Kicsit tartok is az alacsony nézettségtől, valahogy nem néznek annyi zenei anyagot már a Youtube-on az emberek, mint régen, a Facebookon sokkal könnyebb elindítani egy videót. Meg hát ez rétegzene, plusz még magyarul sincs. De bízom benne, hogy rámtalál a közönségem.
nikiahatos: Ezúttal a szerelem ihletett meg téged, de mi az, ami a legtöbbször dalírásra késztet?
CéAnne: Rosszabb napokon, időszakokban nem írok. Akkor elbújok, teszem a dolgaimat, elvagyok a kis gondolataimmal. Hozzáteszem, hogy nem tudok sokáig szomorkodni. Mindig az foglalkoztat, ami előre visz. Aztán utólag, amikor dalt írok, van, hogy sikerül beépíteni a történéseket, legyen az pozitív, vagy negatív. Viszont jobban szeretem a dolgokat a lazább, könnyedebb, egyértelműbb oldalán megfogni. Ezt szerintem a reggae zene hozadéka.