Országos szinten is megelőzi a regionális 89.5 Music FM az országos Petőfit - derült ki a legfrissebb hallgatottsági mutatókból. Budapesten pedig a legfiatalabb, 15-29 évesek között - a teljes napot tekintve - a 89,5 Music Fm a leghallgatottabb rádió.
A legfrissebben mért adatok szerint a 89,5 Music FM úgy a 15-29 és 15-39, mint a kereskedelmileg kiemelten fontos 18-49 és 18-59 éves korosztályban is maga mögé utasította az országosan fogható Petőfit, Budapesten és országosan egyaránt – derül ki a TNS – Mediameter adataiból.
A fővárosban pedig egyértelműen a Music Fm a leghallgatottabb rádió a 15-29 közötti fiatalok körében. Az adatokból az is kiderül, hogy a 89.5 frekvencia az idősebbek közt is népszerű: a 18-49 es korosztályban majd’ 2,5-szer annyi hallgatója van a Music Fm-nek Budapesten, mint a Juventus rádiónak.
Érdekes az az adat is, hogy mennyire a „rádió elé köti” a fiatalokat a 89,5 Music Fm a késő délutáni illetve éjszakai sávban. A 18:00-20:00 illetve a 20:00-24:00 órai intervallumban a 15-29, 15-39 és a 18-49-es korosztályban egyaránt a regionális 89,5 Music Fm-nek országosan is háromszor annyi hallgatója van, mint a nagyobb lefedettségű Petőfi Rádiónak. Ekkor a 89,5 Music FM műsorán Cooky, illetve a Music Killers DJ SHOW hallható.
Immár harmadik éve, hogy az egyik leghatékonyabb hazai mentőcsapat, a mentőrobogókkal segítséget nyújtó Hungary Ambulanc évi költségvetését a 89.5 Music FM gyűjti össze, a hallgatók segítségével. A rádió idén 5.235.000 forintot teremtett elő, mindössze 8 óra alatt.
Immár harmadik éve, hogy az egyik leghatékonyabb hazai mentőcsapat, a mentőrobogókkal segítséget nyújtó Hungary Ambulanc évi költségvetését a 89.5 Music FM gyűjti össze, a hallgatók segítségével. A rádió idén 5.235.000 forintot teremtett elő, mindössze 8 óra alatt.
Ismét jótékony összefogásra szólította népes hallgatótáborát és 455 ezres közösségi csoportját a 89.5 Music FM, ezúttal, mint már 2013 óta évente, a Hungary Ambulance működését lehetővé tevő összeg előteremtésére. “A Hungary Ambulance mentőrobogósainak 5 millió forintra van szükség ahhoz, hogy idén is tavasztól késő őszig életeket menthessenek” – mondta Kiss Anikó, a 89.5 Music FM vezérigazgatója.
„Mindössze nyolc óra alatt ennél valamivel többet is sikerült összegyűjtenünk” – tette hozzá. A rádió jótékonysági akcióját a 89.5 Music FM sztárvendégei segítették, így Király Linda, Cserpes Laura, a Rising Starból ismert Fehérvári Gábor Alfréd, Zola, Lóránd Trabarna Barna, Rekop György és Somogyi Andris humoristák, Bódi Guszti és Margó, valamint Janicsák Veca közreműködése is lehetővé tette, hogy továbbra is eljusson az életmentő segítség a rászorulókhoz olyankor is, amikor az a mentőautók révén ez megoldhatatlannak tűnik.