Május negyedikén új klippel rukkolt elő a New Level Empire formáció, akik ezúttal a Kelemen Kabátban frontemberével dolgoztak együtt. A Son of the Sun nem kicsi népszerűségnek örvend a legnagyobb videómegosztón, az ütős, fülbemászó szám sikerét pedig az is igazolja, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok hivatalos dala lett.
Hogy jött az ötlet, hogy együtt dolgozzatok Szerecsenkirállyal?
Zola: A Son of the Sun első verzióját tavaly is játszottuk a fellépéseinken, az egyik legjobban működő koncert dal volt. A nagylemezünk kezdődala az eredeti verzió. Aztán idén elővettük és kicsit modernizálva, puhább hangzást adva neki újrahangszereltük. Közben jött az ötlet, hogy milyen érdekes, vagány, meglepő lenne benne egy magyar rap-rész. Így lépett a képbe Szerecsenkirály, a Kelemen Kabátban frontembere, akinek átküldtük a dalt és Ő azonnal igent mondott! A következő percben már küldte is a felvett magyar szöveget. Nagyon tetszett neki a dal, nekünk meg a szövegelés, szóval irtó kerek volt minden az első perctől kezdve.
Számodra mitől különleges ez a nóta?
Zola: A Son of the Sun alapvetően egy nagyon sodró, dinamikus nyári szentimentális dal az egymásra találásról és a napfény általi kettősségről. Egyrészt éltet, másrészt viszont megéget. Ez a fajta kettősség és kölcsönhatás van levetítve egy emberi kapcsolatra, egy nő és férfi viszonyára. Nagyon szeretem az énekdallamát és a szövegét, bár mindegyik New Level Empire dal és szöveg kedves a számomra. Az átvirrasztott alkotói éjszakák mindig örökre beleégnek az emberbe. Ez a dal valahogy mindig is többet adott, imádom koncerteken énekelni, hatalmas erő van benne.
Ez a szám lett a SZIN hivatalos dala.
Zola: A Szegedi Ifjúsági Napok, azaz a SZIN ebben az évben a Son of the Sun-t választotta hivatalos dalának, ami mondanom sem kell: óriási megtiszteltetés nekünk! Tavaly hatalmas buli volt ott játszani, idén pedig úgy térünk vissza, hogy nem kicsi kötődés és közünk lesz a fesztiválhoz! Május 1 óta pörgetik a rádiók kiemelt rotációban, 4-én pedig debütált a klip is. Nagyon hangulatos kis fesztivál videó lett, csupa SZIN élményképekkel. Reméljük a következő hónapokban egyre több emberhez jut majd el, augusztus 26-án pedig élőben toljuk a SZIN-en Szerecsenkirállyal!
Beszélgető partner: Nikkk