„A LOVE minden eddiginél magasabbra tette a lécet, még több énekes dallal, még több energiával, több élő hangszereléssel, többször visszanyúlva a 70-es, 80-as évek nyers, energikus hangzásához. De ami a legfontosabb, hogy témájában a világegyetem talán legfontosabb üzenetét, a szeretetet, szerelemet boncolgatja a lemez.” – árulta el a csapat frontembere, (Ferencz Péter) Peet. „Mindezt igyekeztünk a legmagasabb energiaszinten átadni. Másfél évig dolgoztunk a nótákon, nagyon aprólékos munkával faragtuk őket, semmit nem akartunk összecsapni. A munkában mindenki részt vett a zenekarból, nem is akárhogy, sőt, a szövegírásnál jó pár segítő elme csatlakozott hozzánk. Persze az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan én húztam le a legtöbb munkaórát, de ez a lemez producereként így is van rendjén.” – tette hozzá.
A korongot június 6-án az A38 hajóján mutatják be a srácok (Ferencz Péter, Závodi Attila, Magán Olivér, Gudics Martin, Gudics Marcell), ahol a koncert után dedikálással, közönségtalálkozóval várják a rajongókat.
„A Peet Project zenéje végre olyan színpadra kerül, ahova igazán való, ahonnan igazán lehetősége van jól megszólalni. Ezt a lehetőséget igyekszünk majd a lehető legjobban kihasználni. Az új koncertműsor olyan magas energiaszinteket ér el, amire eddig talán ebben a zenei érában egyáltalán nem volt példa. Az egy dolog, hogy mi minden fizikai erőnket ott hagyjuk a színpadon, de szokásunkhoz híven igyekszünk a közönséget is sokszor bevonni a mókába. Igazi nyárnyitó gőzkieresztés lesz ez.” – mondta még el Peet.
Írta: Nikkk