Ugrás a fő tartalomra

Naked Truckers: „Megerőszakoljuk a fületeket!”

A rockabilly elemeit a korai blues-szal, valamint a modern punkkal ötvöző Naked Truckers formáció 2009-ben alakult. A KissK. Gábor (Little G), Ádám Péter, valamint Szilágyi Mihály alkotta trió az eltelt évek során négy klippel, és két albummal rukkolt elő, a harmadik nagykorongon pedig jelenleg munkálkodnak. Interjú a tavaly a Berlin Music Video Awards Best Live Act díját is bezsebelő formáció nagybőgősével, aki bizony még a lángoktól sem fél…


Mesélj nekünk a Naked megalakulásának történetéről: hogyan ismerkedtetek meg egymással? 

Szilágyi Misi: Mikor az idők kezdetén nem volt más, csak feketeség; némaság és bú uralkodott ott! Isten egykedvűen bóklászott a mindenségben, mikor megjelent három félelem és gáncs nélküli fiú anyaszült meztelenül, mint Ádám, az első ember, és kísérete, a két angyal: Michael és Gabriel. Egy hatalmas csőrös kamionnal érkeztek, minek reflektorai adtak világosságot az úrnak, ki felkiáltott “NAKED TRUCKERS”?

Hogyan születnek a formáció saját számai? 

Szilágyi Misi: A számok alapvetően a próbán születnek. Egy-egy dallam kipattan a fejünkből, amit aztán ott tökéletesre fejlesztünk. Van, mikor Gábor lehoz egy új riffet és azt alakítgatjuk, de olyan is adódik, hogy kész nóta van a fejemben és azt finomítjuk. A dalok szerelemről, egyetemi életről szólnak, vagy a Citadellán eltöltött romantikus éjszakát dolgoznak fel, vagy esetenként egy tanár-diák közti pattanásig feszült szerelmi affért foglalnak magukba. Legújabb nótánk a nőkről szól. Énekesünk, Gabriel ádáz küzdelme, gitárja, mint az Excalibur csillan meg rajta a reflektorok fénye, a vörös démonnal. “Ginger gal got no soul!” 


Honnan jött a lángoló bőgő ötlete? Volt már bármilyen vicces történet, vagy baleset ennek kapcsán?

Szilágyi Misi: "E jelben győzni fogsz!" A lángoló hangszer nem új keletű. Már az ’50-es években Jerry Lee Lewis, a zongora gyilkos, vagy Jimi Hendrix a ‘67-es Monterey fesztiválon is tűzifaként használta a hangszerét. Egyszer egy Gorilla rajongó mesélte, hogy látta egy koncerten ezt a trükköt. Lámpák le és valahogy felgyújtották a bőgőt; azt hiszem lefújták hajlakkal. Mivel notórius gyújtogató vagyok, egy igazi kis piromán, nem volt kérdés, hogy megteszem. Kipróbáltam, és azóta tökéjre fejlesztettem. Gyulladt már meg és perzselődött szanaszét kábel, nadrág, alkar, vádli, pickup, színpad, de még control láda is az attrakció során. Senkinek sem ajánlom. Sokan kérdezték már, hogy nem sajnálom-e a hangszert. Nem sajnálni kell, hanem játszani rajta! Persze én csak egy hangszertulajdonos vagyok. (nevet – szerk) Amúgy rendszeresen viszem doktor bácsihoz kontrollra, akik a szakma legjobbjai: Fábián Géza és Makai Gergő. Ők aztán tudják, hogy kell egy bőgőt összerakni. Dezső és Francis (bőgők) a két legjobb barátom, együtt dolgozunk es együtt élek velük!

Munkásságotokat igazolja a Berlin Music Video Awards Best Live Act díja, ahol idén is jelöltek titeket. Milyen érzés számotokra, hogy határainkon túlra is eljut a zenétek? 

Szilágyi Misi: Hát szuper! Nem is gondoltuk volna akkor se és most se. A munka meghozza gyümölcsét. Őszintén szólva, sokat járunk külföldre és növekvő népszerűségnek örvendünk. Igaz, ami igaz, nagyot lendített rajtunk ez a díjazás, amit Domiéknak is köszönhetünk. Vadállat csapat jött össze a kamera mindkét oldalán, jobb, ha tőlem tudod. Szóval nagyon jó érzés, ami még több új szám megalkotására és profibb előadásra sarkal minket. Ahogy egy jégkorong edző mondta: " Nem elég győzni, le kell nyomni őket!"

Nemrég az A38 hajón léptetek fel. Milyen volt a koncert? 

Szilágyi Misi: Állati volt, de tényleg! Kezdve azzal, hogy isteni hamburgert ettünk a Fancy Foodnál Richfielden. Ezt követte egy félénk interjú az üvegkalickában a Petőfi TV-nek. Majd jött a koncert, ami a vodkanaracs és a hömpölygő tömeg segedelmével elég jól sikerült. Ha nem lett volna elég az ováció és tapsvihar, jött a CSNK, aki púpra rakta a tetőt! Nem volt kérdés, hogy az első sorban üvöltöttem a “momés lány momés lány…ha lenne még szívem, ha lenne, összetörné”, vagy a Tihany refrénjét. Egy szó, mint száz, én durva jól éreztem magam.

Május 21-én a Könyvtár klubban léptek fel. Mire számíthat a közönség? Aki még nem járt bulitokon, hogyan képzelje el a koncertet? 

Szilágyi Misi: Igen, egyik kedvenc helyem a Trefort Kert. Egyetemisták, hideg fröccs és franko pizza. Ne számítson kegyelemre senki! Megerőszakoljuk a fületeket! Ahogy már említettük, nagyra nőtt házibuli hangulat lesz. Akik járnak a koncertjeinkre tudják, hogy szó nélkül megőrülünk és mindenkit magunkkal rántunk! Más miatt is különleges este lesz ez a csütörtök 21-e. Huszonegyedik alkalommal játszunk a teraszon, huszonegy fröccsöt fogok meginni, huszonegy éves lesz valaki, huszonegy lépésre van a bejárattól a pult. Ha mindez nem lenne elég, két sztárvendégünk, Medve Balázs és Sándorfi Bence borzolja fel a kedélyeket.


Beszélgető partner: Nikkk