A 2008-as Tomsits Rudolf Jazz Trombita Tehetségkutató Versenyen győztese napjaink egyik legkeresettebb trombitása. Áron az évek során olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Brian Culbertson, Tony Lakatos, Erik Truffaz, Tommy Víg, Gerard Presencer, vagy éppen Paolo Fresu. Bemutatkozó albuma az E.T. Project nevet kapta, amelynek igazán pikáns egyediségét az elektronikus, kozmikus hangszínekkel való fűszerezettség adja.
Áron zenekarában a zenész szakmai nagyágyúi bizonyítanak, mint például Milosevits Mirkó Milán (billentyű), Kolta Gergely (basszusgitár), Oláh Gábor (dob), vagy éppen Zana Zoli. A korongon felfedezhetjük még Zeek, valamint Sena fantasztikus hangját, emellett az összekapcsoló történeteket jelentő Farkas Olgát is.
"A debütáló dal az első szám (az intro után), mely az egész albumra vonatkozó felfedező "út" kezdetét mutatja be. A trombita első megszólalásai egyfajta öntudatra ébredést érzékeltetnek. Mint egy nagy nyújtózkodás reggel, vagy egy csecsemő első felsírása születése pillanatában. A Moog Morning-ra, mint debütáló dalra azért esett a választásom, mert ez az a nóta az albumról, amely összefoglalja az E.T. Project lemez mondanivalóját." - mondta el a BSIDE Hungary-nek Áron.

A Moog Morning egy roppant izgalmas nóta, amelyen már az
első másodpercektől érezhető, hogy minden fronton a legprofibb zenészek
játszanak. Minden egyes pillanatban ott van az a bizonyos szükséges plusz,
amely még azon hallgatók figyelmét felkelti, akik esetleg nem kifejezetten
rajonganak ezért a műfajért. Szinte sodródunk a finom dallamokkal. Mi mindenképpen figyelmetekbe ajánljuk, és máris kíváncsiak vagyunk a korong többi számára!
Írta: Nikkk
Fotó: Kleb Attila