Budapest népszerű találkozóhelye, a KIOSK a tematikus partik megszállottja, ezúttal a 60-as, 70-es évek ikonikus korszakát idézte fel. A szülinapi mulatság már délután kezdetét vette, ahová több híresség is ellátogatott.
Színes ruhák, virágos fejpántok, kerek napszemüvegek - a KIOSK második szülinapja alkalmából igazi woodstocki helyszínt varázsolt a Március 15. térből, mesés dekorációval és lehengerlő programokkal. A „Hippieness” buliról a hippi kultúra nagy kedvelője, Tóth Gabi sem hiányozhatott.
“Szerencsére nem okozott nagy fejtörést, hogyan készüljek a mai bulira, hiszen legbelül igazi hippinek tartom magam” - kezdte Tóth Gabi. „A politikai vonulattól függetlenül szerintem érdemes lenne visszahozni azt a szellemiséget, amit a hippik képviseltek, hiszen a szabadság, az elfogadás, az önfeledt pillanatok ma is fontosak. Azt vallom, hogy érdemes az élet minden percet kiélvezni, hiszen sosem tudhatjuk, mi történik holnap” - tette hozzá az énekesnő.
Nagy Adri kollégáival vett részt az időutazásban.
“Sajnálom, hogy nem lehettem részese ennek a korszaknak, bár divat terén egyre inkább visszaköszön ez az irányzat. Idén nekem is nagy kedvenceim a magasított derekú farmer shortok, amelyek szintén hajaznak a hippi-divatra. Az időszak hangulatát talán először a fesztiválokon tapasztaltam meg - ha időm engedi, minden évben ellátogatok ezekre a rendezvényekre” - mondta a Jóban Rosszban Betty-jeként is ismert Nagy Adri, aki a sorozat másik két szereplőjével, Kárpáti Rebekával és Adányi Alex-szel érkezett a rendezvényre.
A látványos partin a világhírű musical, a Hair egy-egy jelenete is megelevenedett, amelyekben többek között Sári Évi is szerephez jutott. A népszerű nagyvárosi találkozóhely a színes programok után hajnalig tartó bulival ünnepelt, amelyhez olyan sztárok is csatlakoztak, mint a Barátok közt színésznője Nagy Alexandra, Baronits Gábor, Vásáry André, Palmer Izsák a Rising Star felfedezettje, Anh Tuan divattervező, a Konyhafőnök ítésze Vajda Pierre, valamint a műsor egyik versenyzője, Müller Tamás.