Cowboy kalap, lasszó, mit sem sejtő marhacsorda, lovak és mindenre elszánt hírességek. Singh Viki, és Sipos Tomi egy Amerikát idéző ranchre látogattak. A sztárok countrysra vették a figurát, és egy délutánra belekóstoltak a farmerek életébe, egy perc alatt felforgatva az addigi idillt.
Maguk mögött hagyva a városi nyüzsgést, a Rising Star felfedezettje, Singh Viki, és az Irigy Hónaljmirigyes Sipos Tomi nemrégiben a pest közeli Hell on Hooves ranchre látogatott. A hírességek a birtokon lovak, bikák, tehenek, és terelőkutyák között tapasztalták meg az amerikai prérik hangulatát.
„Én a lovakkal úgy vagyok, ahogy Latabár is mondta: elől harap, hátul rúg, középen meg kényelmetlen” – vette át a szót Sipos Tomi. – „Kivételesen félretéve a viccet, nyolc éves koromban ültem utoljára lovon, de nagyon jó emlékeket idézett fel bennem a kis kiruccanás. Ez a világ egyébként is közel áll hozzám, imádom a western filmeket, ahol a főhősöknek még az ereiben is puskapor és tennessee-i whiskey folyik. Nagy vágyam, egy ilyen helyen megöregedni” – tette hozzá Tomi.
Peti mellett egy igazán belevaló hölgy, Singh Viki is szívesen vállalkozott a kalandra, aki a ranchre saját kutyájával érkezett.
„Aki ismer pontosan tudja, hogy a külsőm ellenére nem vagyok egy kifejezetten csajos lány. Nem esem kétségbe, ha koszos leszek, például most is örömmel pattantam be a traktorba, és hordtam a takarmányt. Ha nem énekelnék egészen biztos, hogy valamilyen formában állatokkal foglalkoznék” – lelkesedett Viki, aki azt is elárulta, hogy gyerekkorában néhány évig saját lova is volt, akit Maharaninak nevezett el.
Ahogy a Jack Daniel’s csapata, úgy a sztárok is a mértékletes alkoholfogyasztás hívei.