Az idén kilencedik alkalommal jelentkező vízparti prémiumfesztivál, a MasterCard Balaton Sound minden eddiginél gazdagabb programmal várja a Balaton partjára az elektronika rajongóit. Jön – megannyi más mellett – Tiësto, Hardwell, a Faithless. Ez utóbbi csapat jubileumi előadást ígér, a szervezők pedig – a sztárok mellett – minden eddiginél több vízparti teraszt, stéget, lounge-ot, koktélbárt és partihelyszínt.
A tavaly kibővített területen, az egyedi kialakítású és rendkívül látványos, tavalyelőtt Lollipop díjjal is kitüntetett MasterCard Nagyszínpad közel húszezer fős küzdőterén, idén először 5 teljes napi programot vonultatnak fel a szervezők – nem is akármilyet.
Mindjárt a nulladik napon, pontosan 1460 nappal, azaz 4 évvel korábbi Balaton-parti fellépése után visszatér a fesztivál kívánságlistájának éllovasa, a holland dj pápa, Tiësto. Amikor legutoljára nálunk járt megszédültünk a Sound legnagyobb színpada előtt elénk táruló látványtól, és most sem számítunk kisebb felhajtásra. Előtte lép a Nagyszínpadra Oliver Heldens, egy ambiciózus és rátermett holland DJ-producer, egy született tehetség, Tiësto pártfogoltja, akinek minden képessége megvan ahhoz, hogy a jövőt meghatározó elektronikus zenészek élcsapatát erősítse.
A vízpartra telepítet Terasz is kinyit a rendezvény nulladik napján, melynek programsorozatát Jan Blomqvist és Guy Gerber nyitják meg. A Jäger Aréna a többi helyszíntől eltérően szerdán az EDM slágergyárosaival kezd, itt lesz többek között Dyro, és AronChupa is.
A fesztivál további négy napja is minden eddiginél erősebb line up-ot kínál. A megújuló Telekom Aréna négy napos programja olyan sztárokat sorakoztat fel, mint a Grammy díjas Zedd, Kaskade, Ummet Özcan, Vinai, Quintino, Don Diablo és Firebeatz. Ugyanitt a techno rajongók is megtalálják a maguk kedvenceit Loco Dice, Pan Pot és Chris Liebing személyében.
Az igazi sztárparádé azonban a MasterCard Nagyszínpadon is folytatódik. A dj világranglista első tíz helyezettjéből négyen is képviseltetik magukat, itt lesz a - Tiësto mellett - a listavezető Hardwell, a második helyezett Dimitri Vegas & Like Mike páros, továbbá Nicky Romero is. A nagyszínpadon vendégeskedik a jubileumi turnéval és zenekari felállással visszatérő Faithless, és a Swedish House Mafia két tagja, Axwell vs Ingrosso formációban. Jönnek továbbá az aktuális dance sztárok, úgy mint Afrojack, Showtek és a DVBBS, Laidback Luke és R3hab, akik szintén a Nagyszínpad fellépői lesznek idén. Hagyomány a Sound történetében, hogy az elektronikus zene mellett kiemelt figyelmet kapnak a hip-hop és r’n’b műfajok is. Idén a nagyszínpadon kapott helyet a világhírű amerikai énekes-dalszerző és táncos, napjaink egyik legsikeresebb és legaktuálisabb r’n’b és pop előadója. Jason Derulo és a háromszoros Grammy- és kilencszeres BET Awards-díjas amerikai rapper, színész és vállalkozó, a déli hip-hop szcéna egyik leghíresebb és legnagyobb hatású előadója, Ludacris.
A fő helyszínek közül a Jäger Aréna programja bizonyult idén is a leginkább eklektikusnak. A tört ütemeket Roni Size Reprazent élő produkciója, a koncertfelállásban színpadra lépő Netsky, a Noisia által szervezett egész estés partifolyam, valamint a szintén live verzióban színpadra lépő, nagy visszatérő Leftfield hozza Zamárdiba.
Lesz itt még az eklektika jegyében hip-hop, trap, electro pop, dance is. Jön - többek között a testvérpár alapította Rae Sremmurd hip-hop duó, a hip-hop új csillaga, Joey Badass, a pop új üdvöskéje, Charli XCX , továbbá Pusha T, Flosstradamus, Boys Noize, Bloody Beetroots, A-trak, és Odesza is birtokba veszi a színpadot.
A Terasz négy napos programjában szintén remek nevek sorakoznak. Itt van például Seth Troxler, a detroiti, berlini és a londoni partiélet meghatározó figurája, a bronxi testvérpár, a The Martinez Brothers, Oliver Koletzki, a német elektronikus zenei színtér Európa-szerte ismert, markáns egyénisége, a német DJ-producer duó, az Âme, korunk egyik legmenőbb elektronikus zenei őrületének ízlés- illetve trendformáló előadója, a Skream és élő formációval a Claptone Immortal. Itt a korábban bejelentett Art Department az Eats Everything-gel cserélt helyet, Bakermat koncertje pedig sajnos elmarad, viszont frissen konfirmált a venezuelai duo-formáció, a Fur Coat.
Fókuszban a víz és a vízpart: rekordszámú vízparti terasz, stég, lounge, koktélbár és partihelyszín épül fel
“Telekom Rave “ - luxus yacht
Nem vitás, hogy az egyik legjobban várt új helyszín az idei MasterCard Balaton Soundon a Telekom Rave. A vízen lebegő, extravagáns yachton a kormánykerék öt napon át hazánk legjelesebb partiszervezőinek kezében lesz. Érkezik a Debut, a HiFly, a RAW, az NVC, a LavaLava – és még nagyon sokan mások. A legénységet tovább erősíti Hector Couto (ES), Cuartero (ES), speciális b2b szettel Gorje Hewek & Izhevski (RU), valamint a slágergyáros John BigWhitfield (USA) is. Minden nap reggel 10 órától hűsítő italokkal és árnyékos heverőkkel üdvözlünk a fedélzeten.
Jana Stég – partihelyszín és lounge
Elszeparált-szexi boxok, kényelmes nyugágyak, varázslatos panoráma, ragyogó napsütés, homokos tánctér... Ezekkel a szavakkal lehetne körülírni a tökéletes vízparti helyszínt. Idén ez a Jana Stég, mely napközben a nyugalom szigete, este azonban az önfeledt bulik színterévé válik. A vízre épített színpad olyan sorozatoknak ad otthont, mint a CityMatiné, vagy a Deep in the City – de itt mutatkoznak be az ország legkedveltebb klubjainak rezidensei is. A zenei paletta sokszínű (downtempo, chill, deep house, tech-house, EDM, r’n’b, breakbeat, hip-hop, garage stb.), a helyszín pedig magával ragadó, így biztos, hogy az egyik közönségkedvenc helyszín lesz.
Nagyon Balaton Terasz
A tavalyi évben bemutatkozó Nagyon Balaton Gasztroudvar átalakul, és a parton, valamint a Balaton vizére épült Teraszon elsősorban a balatoni borvidék legjobb pincészeteinek borait és pezsgőit, valamint a régió legjobb éttermeinek specialitásait kínálják majd, különféle hazai dj-k élő szettjeinek kíséretében. Ugyanitt a Nagyon Balaton szervezői rendhagyó tárlat és egyedi installációk segítségével mutatják be a Balaton Régiót, de megtalálhatók lesznek különféle hazai designerek, alkotóművészek Balaton tematikájú portékái, szuvenírjei is. A Nagyon Balaton Terasz szakmai és együttműködő partnere lesz az idei évben is a We Love Balaton, a Magyar Konyha, valamint a Balaton Kör.
A korábbi hagyományoknak megfelelően idén is lesz belső medencével kialakított Heineken Stég és Koktélbár, Finnlandia stég, s az idei évben első ízben a vízparton kialakított VIP kemping vízre épült napozóteraszt is kínál az exkluzív kempingjegyet vásárlóknak, ahol különféle hazai dj-k gondoskodnak a partiélményről.
Évek óta megfogalmazott rajongói kritika, hogy nincs a Soundon a tört ütemek híveinek dedikált önálló helyszín. A fesztivál egyik új és egyedi kialakítású helyszíne a drum and bass rajongóinak szívét melengeti meg. Itt lesz a Liquicity kiadó és Youtube csatorna vezetője Maduk, a belga Murdock, a RAM Recordsnál legutóbbi, 'Saus' című maxijával nagyot gurító June Miller, valamint a Noisia srácok igazgatta Vision kiadó két ifjú tehetsége, Posij és Fre4knc. A helyszínen a drum & bass minden irányzata képviselteti magát a külföldi vendégek mellett a stílus neves hazai előadóival az élen.
Új “köntösben” várja vendégeit a Sound VIP helyszíne. Még több fedett és árnyékolt lelátó áll a látogatók rendelkezésére, éttermek, koktélbárok, masszázs, bor- és pezsgőbár valamint esténként partik szórakoztatják a nagyérdeműt az Akvárium Klub, a VOLT Bár és a BOB Bár rezidenseivel.
És egy szolgálati közlemény: A rendezvények hivatalos fizetőeszközei − a fesztiválkártyák mellett − a MasterCard PayPass egy érintéssel működő bankkártyák, melyek gyors és egyszerű készpénzmentes fizetést biztosítanak, hiszen fizetéskor csupán hozzá kell érinteni őket a kártyaolvasó terminálhoz. Azoknak a kártyabirtokosoknak, akik elvitték magukkal a saját, egyérintéses kártyájukat a rendezvényekre, fesztiválkártyát sem kellett kiváltaniuk: már meglévő MasterCard vagy Maestro egyérintéses kártyájukkal a fesztiválokon ugyanúgy fizethettek, mint a hétköznapi vásárlásoknál.