Megérkezett Magyarországra a világhírű DJ-viadal, a Miller SoundClash! A rangos tehetségkutató versenyre – a VIVA közreműködésével – most először lehet hazánkból jelentkezni. A globális döntőn a nyertes a világ egyik TOP10-ben helyet foglaló DJ-je előtt léphet színpadra az exkluzív Las Vegas-i záróbulin. Király Viktor szerint a DJ-k ma már ugyanolyan karriert futhatnak be, mint a popzenészek, Hien pedig alig várja, hogy elektronikus hangszerelést tanulhasson a bostoni Berklee College of Music-ban.
A Miller SoundClash nemzetközi DJ-tehetségkutató első körben országonkénti versenyekből áll, majd az itt győzedelmeskedők több napos globális döntőn mérhetik össze tudásukat Las Vegas legnépszerűbb klubjaiban. 2014-ben a Tom&Collins mexikói DJ-páros győzedelmeskedett, amelyet többek között egy a Dash Berlin előtti fellépéssel ünnepelhettek meg. A tét idén sem kisebb: a DJ MAG által is pártolt verseny döntőjén a nyertes a világ egyik élvonalbeli DJ-je előtt léphet színpadra az exkluzív, több ezer embert megmozgató záróbulin, és ezzel akár nemzetközi karrierje is elindulhat.
A rangos tehetségkutatóban a Miller SoundClash kiemelt partnere a VIVA. A verseny kapcsán új műsor indul a fiatalok kedvenc zenecsatornáján SoundClash Future DJ címmel, amelynek műsorvezetője Julia Carpenter lesz. A népszerű DJ a hazai verseny szakmai zsűrijének egyik tagja, DJ Junior és Karányi Dani mellett.
Hazánk népszerű előadói is jó kezdeményezésnek tartják a Miller SoundClash versenyt. „Mondhatjuk, hogy napjainkban, azaz 2015-ben a DJ-k átvették a világot zenei téren. Ennek én nagyon örülök, mert korábban Európa és Amerika között hatalmas zenei rés volt, most pedig a DJ-knek, az elektronikus zenének köszönhetően megszűnt ez az ellentét. Egyébként pedig itt is igaz az, hogy minél eredetibb a megközelítés, minél több energia és tehetség van egy DJ munkájában, én annál jobban értékelem” – mondta Király Viktor, aki követi a trendet: új, Chasing Demons című dalához a Stadium X-ből ismert Dave Martin készített remixet.
Hien egyetért Király Viktorral, a közkedvelt énekesnő is örömmel fogadta a versenyt. „Azt gondolom, a DJ-k is művészek, csak nem hangszeren hozzák létre a zenéjüket. A hangszerelés, a producerkedés nehéz dolog, én is próbálgattam már a gépemen, hiszen a Berklee College of Music-ban ez egy külön szak és én is fogom tanulni. Nagyon szeretem az elektronikus zenét, szeretek erre bulizni, szerintem egy egészen különleges közösséget teremt” – mondta Hien.
„Jó kezdeményezésnek tartom a versenyt és örülök, hogy a VIVA támogatja. Egyik kedvenc DJ-m Martin Garrix, aki fiatal kora ellenére már világhírre tett szert, de DJ Steve Aoki–t is nagyon szeretem: az ázsiai srácot imádja a közönség, mert amellett, hogy zenél, különféle produkciókkal is előáll, például gumicsónakot dob a közönség közé és beleugrik, vagy tortákat dobál. Ez számomra azt mutatja, hogy egy DJ-nél sem elég mindig a jó zene, szórakoztatni is kell a közönséget” - magyarázta Miskovits Marci, a VIVA műsorvezetője.
A Miller SoundClash versenyre 2015. június 10-ig jelentkezhetnek a 25. évüket már betöltött DJ-k, akik a soundclash.vivatv.hu oldalra tudják feltölteni a nevezésre szánt, legfeljebb 30 perces mixüket. A zsűri által kiválasztott 10 résztvevőre a közönség online szavazhat. A 10 DJ eközben folyamatos bemutatkozási lehetőséget kap: megmutathatják magukat a tv-ben, valamint fellépnek a siófoki Palace Club-ban is, ahol a hazai verseny záróbuliját is rendezik, augusztus 8-án.