Rácz Gergő mostanában nagyon kitesz magáért. A Timeline nagy sikere után most egy teljes dalt ad elő hangszeres kíséret nélkül, ő egyedül.
Az új egyszemélyes acapella videóban Gergő az egyik kedvenc külföldi dalát dolgozta fel, méghozzá Michael Jackson Thriller című számát.
A “pop királya” mindig is Gergő kedvencei közé tartozott, sőt ’94-ben még találkozott is vele. “Épp rövid nadrágban és papucsban sétálgattam az Üllői úton, amikor összefutottam az egyik ismerősömmel, aki megkérdezte, hogy van-e kedvem találkozni Michael Jacksonnal. Kicsit kétkedve fogadtam az ötletet, de természetesen igent mondtam, és elmentünk egy közeli kórházhoz, ahol tényleg ott volt Michael és pár szót sikerült is beszélgetnem vele. Nagyon kedves volt. Ez egy óriási élmény, amire mindig szívesen visszaemlékszem.” Gergő új videójában természetesen most is látható az a profizmus és maximalizmus, amit tőle már megszokhattunk. A klip premier előtti vetítésén sok szerencsés rajongó ott lehetett, és mindannyian nagyon jól szórakoztak.
Az előadó a továbbiakban sem tervez sok pihenést. Hamarosan megjelenik a legújabb albuma, és elmondása alapján további meglepetésekre is lehet számítani.