Ugrás a fő tartalomra

TNT turné: Vissza a jövőbe

Ki ne ismerné a Rendőrnő, a Titkos Üzenet, a Tiltott Perc, vagy éppen a Bolond aki sír című slágereket? A TNT közel 10 éven át ontotta magából a fülbemászó dalokat, első korongjuk pedig a Napszúrás válogatáslemez volt. 

Miután megjelent Rendőrnő kislemezük, a közönség hamar megkedvelte őket, azonban a komoly sikersorozat ellenére Dobrády Ákos és Inti 2005 nyarán a külön út mellett döntöttek. A srácok még szeptemberben megtartották búcsúkoncertjüket a Kisstadionban, ahol 14.000 fő bulizott utoljára az együttessel. Ezt követően Ákos továbbra is megállta helyét a zenében, ám a megszokott TNT-s számok után komolyabb hangszerelés és tartalmasabb szövegeket jellemezték dalait. 

Jó hír, hogy a 2015-ös, vagyis a 20. jubileumi évben egy turné keretein belül újra összeáll a formáció, hogy ismét megidézzék a TNT koncertek hamisíthatatlan nyári hangulatát. A pesti állomást július 4-én a Budapest Park jelenti, ahová 1999 Ft és 4999 Ft között válthattok jegyeket a helyszínen, valamint a tixa oldalán. Kezdés: 20 óra. Ha nem jön álom a szemedre, te is tarts velünk!

Írta: Nikkk