A világ
számos pontjáról érkező, a felhőtlen szórakozást garantáló tánczenét részesíti
előnyben idén is a Sziget MasterCard Világzenei Színpada. A nemzetközileg is
elismert programhelyszínen rendkívül színes a kínálat, melynek középpontjában most
a cigányzene áll, nagyot merítve a roma zenei kultúrából Indiától, Egyiptomon
át a nyírségi Paszabig.
A Sziget világzenei helyszíne fennállásának
tizenöt éve alatt komoly nemzetközi rangra tett szert, hiszen a műfaj
valamennyi kiválósága fellépett már itt, ugyanakkor a programja folyamatosan
tükrözte az újabb és újabb világzenei hullámokat is, valamint a Sziget
Fesztiválköztársaság lakóinak igényét, melynek okán ma már ez a helyszín többségében a világzenei szcéna
legpörgősebb tánczenéit igyekszik felvonultatni, megkülönböztetett figyelmet
fordítva az Európa-szerte hódító Balkan Beat és a ska-alapú tánczenék előadóira.
A MasterCard Világzenei Színpad magába olvasztotta a korábban önállóan működő
Roma Sátor, az Afro-Latin-Reggae Színpad és a Hungarikum falu programját, egy
olyan világzenei „központot” hozva létre, ahol koncentráltan érhetők el a műfaj
képviselői.
A 2015-ös felhozatal kaput nyit a kelet-európai
és balkáni irányzatokra, azonban a műfaj intimebb, de komoly érdeklődésre
számot tartó irányzatait – mint például a fado – sem zárja ki, viszont fontos
és hangsúlyos kiállást mutat a roma kultúra mellett. A VIP: Gipsy felkiáltással
az idei programban minden napra jut roma muzsika, a világ minden részéről; Indiától
(Dhoad Gypsies from Rajasthan) Romániáig,
Szerbiától (Goran Bregovic, Boban i Marko Markovic Orkestar) Egyiptomig
(Egyptian Project), nem feledkezve meg a hazai roma színtérről sem (Romengo,
Parno Graszt).
Mellettük jelen lesznek a világzene klasszikusai,
és napjaink szenzációi is. Így például a portugál fado-csillag Mariza, a német
rezes zenét forradalmasító LaBrassBanda, a legnépszerűbb európai klezmer
együttes, a londoni She’Koyokh, mauritániai afrorockjával Noura Mint Seymali, a
finn-benini afrobeatet játszó Helsinki-Cotonou Ensemble, a görög rembetikát
hiphoppal ötvöző Imam Baildi, a latin ska szicíliai királya, Roy Paci &
Aretuska Allstars, a belga Balkan Beat zászlóvivője, az Antwerp GipsySka
Orkestar, a francia-algériai HK & Les Saltimbanks, az ukrán „etnokáosz”-ban
utazó DakhaBrakha, lehengerlő latin popzenéjével a Che Sudaka és a La Chiva
Gantiva, a pizzica-reneszánsz legnagyobb hatású együttese, a Canzoniere
Grecanico Salentino – hazánkból pedig a PASO, a Ladánybene 27, Szalonna és bandája,
a Besh o droM, valamint a jellegzetes délszláv muzsikájával az utóbbi években nemzetközi
szenzációt keltett Söndörgő. A diszkópultban pedig hajnalonta: GypsySoundSystem, DJ Borzin, DJ Luca Vaga, DJ Lord Sassafras és DJ Tagada.
Idén Budapest a világzene „fővárosa
”Remek
hír a világzene rajongóinak, hogy a legnagyobb műfaji expónak, a WOMEX-nek is
Budapest ad otthont idén. „A Sziget és Magyarország ma már meghatározó
szereplője a nemzetközi világzenei szcénának és erre nagyon büszkék vagyunk” –
mondta Gerendai Károly, a Sziget főszervezője. „Az a tény pedig, hogy
októberben Budapest ad helyt ennek a jeles eseménynek, egy nagyon fontos lépés
abban az irányban, hogy ne csak az előadóink, de az eseményeink miatt is
„világzenei nagyhatalom” lehessünk” – tette hozzá. A világzene szerelmesei tehát augusztusban a
Sziget MasterCard Világzenei Színpadánál „partyzhatnak”, majd októberben újra
Budapest lesz a műfaj központja, ahol komoly ízelítőt kapnak, mitől is izgalmas
és szenvedélyes ez a zene.