Ugrás a fő tartalomra

Kultikus zenekar a Budapest Park nyitóhétvégéjén

Bérczesi Róbert és csapata a tavaly megjelent konyharegény lemezbemutató turné zárókoncertjeként a Budapest Parkban lépett színpadra.



Kiváló választás volt a Budapest Parktól, hogy egy olyan izgalmas párosítást rakott a helyszín nyitóhétvégéjére, mint a hiperkarma és előzenekaruk, a Hősök. A veszprémi hiphop-rap formáció, Eckü és Mentha remek lehetőséget kapott az est főszereplőjétől az ő közönségük előtt való bemutatkozásra. Az igazán energikus koncerten olyanokat is táncra perdítettek, akik amúgy nem rajonganak a hiphop zenéért.


A hiperkarma a bő 2 órás koncertjén eljátszotta a legnagyobb slágereit, többek között a Lidocaint (melyről Robi elárulta, hogy ez a személyes kedvenc dala) és a Mitévő?-t, valamint a 24 dalból álló repertoárjukban hely jutott az olyan, új lemezen szereplő daloknak is, mint a senkitöbbet és a Tesséklássék. Egy biztos, remek hangulatot varázsoltak a hatalmas közönségnek. Mi pedig örülünk, hogy a magyar zenetörténelem egyik legfontosabb zenekara ismét színpadra állt.