Szülinap dömping a VOLT nyitónapján
Idén is egy nappal korábban, már június 30-án délben megnyitja kapuit a Telekom VOLT
Fesztivál, ahol öt színpadnál várja program a látogatókat A kínálat valóban ünnepinek ígérkezik,
ugyanis több zenekar is kerek évfordulóval érkezik Sopronba. A Nagy VOLTos Szülinapra
napijegyek váltatók, a bérleteseknek pedig ajándék ez a nap.
Több sztárvendéggel közösen lép színpadra a 20 éves
Ganxsta Zolee és a Kartell. Zana Zoli és csapata
törzsvendégnek számít a VOLTon. A frontember nem kizárólag fellépőként jár a fesztiválra, minden
évben akadnak programok, amelyek miatt pár napot Sopronban tölt. Idén - minden bizonnyal - a
Motörhead és Slash miatt is számíthatunk a jelenlétére a nyitóapot követően.
A HS7 ugyancsak 20 éves szülinapi, s egyben a Telekom VOLT Fesztivál közönségétől búcsúzó
koncerttel érkezik Sopronba. Az idén augusztustól “tevékenységét átmenetileg felfüggesztő” csapat már
a fesztivál kezdeti éveiben is törzsvendég volt a VOLTon. Korábban még CD és VHS(!)
koncertfelvételük is jelent meg itteni programjukból. Nehéz búcsú elé nézünk, nem kérdés, hogy őszinte
lesz a közönség és Krisztián szájából a legendás dalszöveg: “sajnálom...”
Ugyancsak állandó vendégnek számít a VOLTon a 30Y zenekar. A pécsi csapat idén 15 éves, ezt ünnepelhetjük közösen a Lővér kempingben is. A fiatalabb, ám headliner bandák közül az Irie Maffia tizedik, az Intim Torna Illegal pedig ötödik
születésnapját ünnepli majd - várhatóan tízezres - közönségük körében, június 30-án a VOLTon. Tavaly év végén Budapesten több órás megakoncerttel ünnepelt az akkor 20 éves Animal Cannibals. Most – 21 évesen – ők is meghívást kaptak a Nagy VOLTos szülinapra...