Ugrás a fő tartalomra

Zola: "Ez minden alkotó és előadó ars poeticája"

A New Level Empire első stúdiómunkája eredményével (The last one) tavaly már megállta helyét az Eurovíziós Dalfesztivál hazai selejtező műsorában. Szombaton pedig A Dal 2015-ben is versenybe szálltak Zoláék. Pierrot szőrös szívű volt a formációval, hiszen csupán 4 pontra értékelte produkciójukat, ám a közönség végül a középdöntőbe repítette Zoláékat. Interjú a New Level Empire frontemberével.


Amikor legutóbb beszélgettünk a Homelights kapcsán, még jóval a műsor előtt voltunk. Azóta milyen visszajelzéseket kaptatok a dallal kapcsolatosan?

A Homelights nem sokkal a műsor előtt debütált, így nem igazán volt befutási ideje. Még csak most kezdik az emberek megismerni, de az egyik fesztiválszervező cég eléggé rákattant! A személyes találkozások alkalmával folyamatosan kapjuk a dicséreteket, illetve az elődöntőn bizonyosodott be, hogy a közönség is szereti ezt a számot. Ez egy teljesen más dal, mint a tavalyi Dal-os dalunk, nem is szeretném, szeretnénk őket összehasonlítgatni. 

Hátránynak, vagy előnynek éreztétek a tavalyi nagy sikert?

A tavalyi siker a zenekarnak mindenképp hatalmas dolog, hiszen azóta rengeteg meghívást kapunk. Számos olyan lehetőséget, munkát kaptunk, amelyek ennek a bizonyos sikernek könyvelhetők el. Az, hogy a zenekarral szemben vannak bizonyos elvárások, azt nem tisztem eldönteni, hogy jó-e vagy rossz. Az biztos, hogy magasra tettük a saját mércénket!

A zsűrin belül kinek a véleményétől tartottatok leginkább?

Klasszikus értelemben egyik zsűritagtól sem tartottunk. Azt tudtuk, hogy idén a zsűri szigorúbban pontoz, illetve hogy Pierrotra osztották a "megmondó rosszfiú" szerepét. Ez így is van jól. Közönségprovokáció nélkül nincs show-műsor! Persze lehet eszmét cserélni arról, hogy mikor és hol van igaza a zsűrinek, vagy éppen egyes zsűritagoknak.

Pierrot-val beszéltetek azóta? Mit gondolsz arról a bizonyos 4 pontról?

Sajnos a műsor előtt, és azóta sem volt alkalmunk beszélgetni vele. Remélem, valamikor majd összefutunk. Pierrot 4 pontja miatt mi csak hálával tartozunk neki, hiszen így lehetőséget adott, adtak a közönség(ünk)nek, hogy szavazhassanak! Ez így volt kerek, jobb dolog nem is történhetett volna!

Mi a helyzet a többi zsűritag véleményével?

A zsűriből igazi véleményt Philip mondott, az pedig teljesen korrekt volt. Philip igazából dicsért minket, de szóvá tette, hogy a tavalyi dalunk neki jobban tetszett. Jenő hozzátett egy gondolatot; miszerint tökösebb volt az előadásom, mint tavaly!

Gyakran hangoztatod, hogy Te elsősorban a közönségnek zenélsz, nem pedig a szakmának. Ezúttal a nézők vittek tovább titeket a középdöntőbe. A továbbjutás pillanatában szemmel láthatóan meglepődtél.

Ez így van. Szerintem ez minden alkotó és előadó ars poeticája, legalábbis annak kellene lennie. A közönség ereje és akarata mindig magasabb rendű, és sokkal legitimebbé tesz mindent. Ez a lehető legjobb és legmegtisztelőbb, ami történhet velünk. Amit A Dal alatt kapunk a nézőktől, azt szeretnénk visszaadni nekik a koncerteken.


Eredetileg publikálva: BuliStar
Beszélgető partner: Nikkk