Az X-Faktor 2012-es szériájának legjobb női
hangjával ünnepeltünk csütörtök este. Antal Timi ugyanis egy
jótékonysági koncerttel egybekötve tartotta meg születésnapi partiját.
Antal Timi március 6-án lépett 21. életévébe. És mivel sok-sok
esztendeje már, hogy nem ünnepli meg bulival születésnapját, idén úgy
döntött: kivételt tesz, és egy jótékonysági koncerttel köti azt egybe. A
vörös hajú szépséget a Partyssimo zenekar kísérte a New Orleans Music
Clubban megrendezésre kerülő, este 20:00 órakor kezdődő eseményen.
Arról pillanatok alatt meggyőződhettünk, hogy a csodálatos hangú énekesnő nem véletlenül lett az X-Faktor 2012 legjobb női hangja. Pörgős, és roppant színes műsorában a pop slágerektől kezdve a rock-ig minden stílus megtalálható volt, jól összeállított repertoárjában nagyjából fele-fele arányban oszlottak el a magyar, valamint az angol nyelvű számok. Timi ráadásul duettekkel is megtoldotta a másfél órás programot, és együtt énekelt Éliás Gyulával, Vastag Csabával, Komondi Liával, valamint Kvaka Andreával.
Az este csúcspontját számomra azonban a Kocsis Tiborral előadott Ez az a
perc jelentette, ez a két hang bizony rettenetesen finoman csengett
össze… A Lovag utcában lévő szórakozóhelyen nem volt üres asztal, ami
nem csoda, hiszen olyan sztárok is kíváncsiak voltak a rendezvényre,
mint Gájer Bálint, vagy éppen Keresztes Ildikó. Még egy kis
jótékonyságra is sor került, amikor Timi a bevétel teljes egészét egy
beteg kisgyermek felépülésére ajánlotta fel. A koncert után
természetesen érkeztek a tehetséghez a gyönyörű virágcsokrok, ajándékok,
valamint ő maga készségesen állt a közönség rendelkezésére, hogy
sok-sok a közös fotót készíthessenek vele.
Meggyőződésem, hogy nem ez volt utolsó Antal Timi koncert, amin részt
vettem, és ezúton is köszönöm neki az élményt! A Partysimmo zenekar
énekesét, Ricky-t (Haddad Henrik) faggattuk a közös munka kapcsán. „Sok
munka előzte meg, de megérte. Szerintem sikeres volt, ami mind a
közönség, mind a sztárvendégek részéről egyértelműen érezhető volt. Timi
csodálatos kiscsaj, nagyon szeretem őt, nem véletlenül a PartYssimo
zenekar tiszteletbeli tagja.” – árulta el nekünk.
Természetesen Timit is megkérdeztük, hogy milyen érzésekkel gondol
vissza erre az estére. „Nagyon jól éreztem magam végig, és úgy láttam a
közönség is élvezte minden pontját a koncertnek. Megható volt ennyi jó
baráttal együtt ünnepelni és nem mellesleg segíteni egy rászoruló
családon. Úgy gondolom, hogy a sok munkának meglett a gyümölcse, és
szerintem példaértéke is volt ennek az estének. Remélem, hogy a
következő koncertnek is legalább ekkora sikere lesz, mint ennek volt.” –
mondta nekünk az énekesnő.