Ugrás a fő tartalomra

Dér Heni: "Szerettem volna vizuálisan is megvalósítani azt, amiről a dal szól"

Dér Heni akárcsak tavaly, idén is versenybe szállt A Dal-ban. Az Ébresztő nem jutott tovább a középdöntőbe, de 2014 Legfittebb Énekesnője máris leforgatta a szám fülledt, fekete-fehér klipjét. Henivel beszélgettünk Pierrotról, a klipforgatásról, a közönség visszajelzéseiről, no és azokról a bizonyos gátlásokról is.


Az Ég veled és a Játsz ma után most egy picit lassabb tempójú, elgondolkodtatóbb szám az Ébresztő. Mi a szám története?

Aki ismeri a szólómunkáimat, annak Deja Vu érzése lehet az Ébresztő kapcsán, hiszen a jól megszokott csapatommal dolgoztam együtt ezúttal is. Burai Krisztián volt segítségemre a dal során. Amellett, hogy ez egy másabb tempójú dal, ezt a számot jobban szeretem, mint az Ég Veled-et. Ez egy személyes indíttatású történet mind a dallam, mind a mondanivaló tekintetében. Rengeteg olyan kapcsolat van körülöttem, amelyek bár ígéretesen indulnak, de a mai stresszes világban a párok nem figyelnek annyira oda egymásra, mint ahogy kellene. Minden kapcsolatban vannak problémák, hullámvölgyek, ám neveltetésem során megtanultam, hogy nem feltétlenül a lezárás, a szakítás a megoldás. Egy hosszú távú kapcsolatért mindennap tenni kell, nem szabad könnyedén feladni, félredobni.

Ismét egy „túlfűtött” klipet kaptunk tőled. Mesélj nekünk a forgatásról!

A forgatás egy napig tartott, és az tette érdekessé, hogy szerettem volna vizuálisan is megvalósítani azt, amiről a dal szól. A hétköznapokban természetes, hogy egy szenvedélyes kapcsolatban megvan a testiség is, de azért ezt kameraképessé tenni nem könnyű feladat. Amikor gondolkodtunk a klipen, éreztem egyfajta feszültséget az intim jelentek miatt. Szerencsére azonban megtaláltuk a megfelelő embert, aki tökéletes partnerem volt a klipben. Az egyik táncosomról van szó, akivel hétvégente folyamatosan fellépünk, így hát jól ismerjük egymást. Vele sokkal könnyebb volt ez a feladatot megvalósítani, mintha egy számomra idegen férfival kellett volna megcsinálnom. A klipet Indián rendezte, a stábbal pedig jó néhány közös munkán vagyunk túl, így teljesen gördülékenyen zajlott az egész forgatás.


A három szóló klipedben (Turn it up, Ég veled, Ébresztő) közös, hogy mindegyikben szexis oldalad mutatod meg. Mennyire vagy gátlásos, és hogyan oldod magadban az ebből fakadó feszültséget? 

Alapvetően nem tartom magam sem gátlástalan embernek, sem pedig gátlásosnak. Maximalista vagyok, és folyamatosan követem a külföldi énekesnőket, mint például Beyoncét, vagy Rihannát. A hétköznapokban egy teljesen átlagos nő vagyok, de tudom azt, hogy a színpadon, valamint a klipekben mást kell mutatnom. Egy előadónál az is fontos, hogy miként adja át a dalait, és hogyan jelenik meg a közönség előtt. Lehet, hogy a klipekben többet mutatok magamból, de próbálom nem átlépni a határokat, ugyanis semmiképpen nem szeretnék gátlástalannak tűnni.

Az Ébresztővel versenybe szálltál A Dal idei szériájában. A zsűri, főleg Pierrot kemény kritikát fogalmazott meg a produkcióddal kapcsolatban. Csalódtál, hogy nem sikerült a továbbjutás? Hogy kezeled ezeket a véleményeket?

Amiatt egyáltalán nem csalódtam, hogy nem sikerült továbbjutnom a műsorban. Csalódásról maximum olyan formában beszélhetek, hogy Pierrot-val van a legszemélyesebb kapcsolatom, és pont ő volt a legkritikusabb. A Megasztárban ismertem meg, ahol akkor  ő volt az egyik zsűritag. Akkor azt mondta, hogy nagyon drukkolt nekem, és bízom benne, hogy ez azóta sem változott. Nekem mindig az volt a fontos, hogy a közönség szeresse, amit csinálok. Úgy érzem, hogy mindent megtettem most is. Ez a dal most eddig jutott a műsorban, de bízom benne, hogy a koncerteken majd együtt énekli velem a közönség, ahogyan az Ég Veled-et is.

Említetted a közönséget. Tőlük milyen visszajelzéseket kaptál eddig a szám kapcsán?

Tudom, hogy megosztó személyiség vagyok, és amikor kijövök valami újdonsággal, mindig felkészülök arra, hogy kapok majd hideget-meleget. Most azonban nagyon meglepődtem, mert szinte csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Érdekes még továbbá, hogy rengetegen írták, hogy a klipet nézve igazán átjöttek nekik azok az érzések, amelyeket közvetíteni szerettem volna. Ez is azt mutatja, hogy igenis érdemes klipeket csinálnunk.



Eredetileg publikálva: BuliStar
Írta: Nikkk