Szakács Gergő körülbelül egy éve tölti fel anyagait a legnagyobb videomegosztó
portálra, ez idő alatt pedig számtalan felhasználó iratkozott fel
csatornájára.A fiatal srác átdolgozásaira gyakran az eredeti előadók is
rábukkannak, ilyen többek között Majka és Curtis, Fluor Tomi, Caramel,
Puskás Peti, vagy éppen James Arthur (őt nevezhetjük az angol X-Faktor
eddigi legnagyobb nyertesének - szerk). Gergő büszke arra, hogy minden
gyümölcs, amit munkájáért kap nem egy kereskedelmi csatorna
tehetségkutatójának, hanem saját YouTube profiljának köszönhető.
Gergővel a hétvégén beszélgettünk az egyre nagyobb népszerűségéről.
Mondhatjuk, hogy elég vegyes az ízlésed. Honnan merítesz ihletet a videókhoz?
Szeretem a mainstream zenét, követem a zenei trendeket. Minden újdonság érdekel és bármi, ami megjelenik, rávetem magam. Azt gondolom, hogy ennek tudható be ez a talán elsőre heterogénnek tűnő repertoár. Szeretném azonban azt hinni, hogy az én tolmácsolásomban mégis egységesek és hangzásban is - ha lehet hangzásról beszélni egy Samsung Galaxy S2 mobillal rögzített videónál -, érzésben is egy nagy egészet alkotnak a coverjeim.
A legnagyobb sikert alighanem Majka és Curtis: Csak Te létezel című dalával érted el. Úgy tudom több előadó is felfigyelt a feldolgozásaidra.
Az én csatornám mércéjével mérve valóban komoly számokat produkált a Csak Te Létezel Coverem, ami főként az eredeti előadók megosztásainak köszönhetek! Ez volt az első videóm, amit késő este töltöttem fel, azzal a szándékkal, hogy majd másnap reggel publikálom Facebookon. Azonban mikor reggel lecsekkoltam és a videóm alatt 0 likeot, valamit 3 dislikeot találtam megfordult a fejemben, hogy leszedem. Egyébként is tartottam a videó fogadtatásától, hiszen a célközönség alapvetően kicsit más, mint akiket eddig céloztam. Miután azonban megosztotta Curtis, majd pedig egy napra rá Majka is, vírusszerűen terjedni kezdett és a feliratkozóim száma, megduplázódott. A 3 dislike mellé pedig 1719 like került.
Mi volt az első gondolatod, mikor megláttad a rákattintások mennyiségét?
Nagyon boldog voltam. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt tudatos a választás. Mikor kijött a nóta, nagyon megtetszett és tudtam, hogy sláger lesz, valamint a magyar coverjeim eddig mindig meghálálták az elkészítésüket. Az első magyar feldolgozásom Caramel: Süss fel nap című dalából készült, amit maga Molnár Ferenc Caramel is posztolt nem kis meglepődöttséget és örömet szerezve nekem. Fluor Tomi: Felébredni máshol című dalát pedig számos véleményvezér megosztotta, mint például maga Tomi, Puskás Peti, Debreceni Zita, Oravecz Nóra. Ezt követően pedig természetesen rengeteg nagyon aranyos ember, akiknek a leghálásabb vagyok!
Most több dalt megemlítettél, de James Arthurhoz különösen nagy élményed fűződik...
A legmeghatározóbb élményem, ami miatt azt éreztem, hogy van értelme folytatnom és fejlesztenem a csatornámat, az az volt, amikor James Arthur posztolt a hivatalos Facebook oldalán a You’re Nobody Till Somebody Loves You című dalának feldolgozása kapcsán. A világon az összes eddigi X-Faktor legnagyobb győztesének és felfedezettjének tartom őt, rengeteg érzelem van a hangjábna és fantasztikus albumot hozott össze pár hónappal a győzelme után, amit teltházas koncertekkel hálál meg világszerte a közönség. Kizárólag a tehetségének és azoknak az elragadó érzelmeknek köszönheti sikerét, amik kristálytisztán, a vadhajtásokat le nem nyesegetve törnek elő belőle. Szerintem ez a világon egyedülálló. Nincs mögötte semmi okoskodás, - vagy ha van is, én is megkajálom, hogy nincs. - A tudatosság persze egészen más dolog, az elengedhetetlen egy ilyen ösztön-lénynél is. Amit látunk és hallunk az mind az ő személyisége és egyedi hangzása. Példaként lebeg előttem, amit véghezvisz, ezért is érzem ilyen felfoghatatlan dolognak, hogy kétszer is megosztott (Másodszor a Roses covert– szerk.). Ezzel pedig megadta az első nagyobb lendületet a csatornámnak.
Neki köszönhetően sok lett a külföldi követőd is, igaz?
Javarészt ennek tudható be, hogy az első 1000 feliratkozóm, tulajdonképpen csak külföldi felhasználókból áll és a YouTube statisztikái is azt mutatják, hogy leginkább Nagy Britanniában, Amerikában, Németországban böngészgető YouTubosok bukkannak rá az oldalamra és csak ezek után következik Magyarország. Alapvetően international csatornát szerettem volna kialakítani és ez a cél továbbra is. Nagy álomnak hangzik, de azt gondolom, hogy reális a cél, amikor azt mondom, hogy szeretnék csatlakozni a Tyler Ward, Alex Goot, Kurt Hugo Schneider által képviselt szinthez, amihez első lépésben egy komolyabb hardverre lenne szükségem. Igyekszem megteremteni a feltételeket és a határ a csillagos ég. Ennyi támogatással nem tudom elképzelni, hogy elfogyjon az erőm.
Az egyik legfrissebb anyagod a Takács Nikolas-szal közös Go On jelenti. Milyen volt vele a közös munka?
Takács Nikolas évek óta az egyik legjobb barátom, tulajdonképpen a bátyámnak is nevezhetem. Ahogyan időnk engedi, mindig összefutunk valahol és beszélgetünk az élet nagyon dolgairól. Ilyen párbeszédek alkalmával sokszor előkerülnek dalok, amiket a közelmúltban szereztem. Így jött képbe a Go on is, ami akkor még az Oh oh címet viselte és demóként pihent a gépemen. Mivel közvetlen viszonyt ápolunk, a közös munka is akadálymentesen zajlik. Mindketten imádjuk a zenét, ez éltet minket és én rengeteget tanultam és tanulok Nikolastól, mind zeneileg, mind pedig emberileg. Így a munka szót messzire elűzném és közös zenélésre, vagy alkotásra cserélném. Nem ez az első dal, amit Nikolasnak szereztem, a Mindenen át című, a Fool Moon-nal közösen készített karácsonyi albumán helyet kapott dal zene és szövegírója is én lehettem.
Kivel dolgoznál még szívesen együtt? Mik a céljaid most?
Fiatal zeneszerzőként egyelőre a hangomat igyekszem hallatni, ami lassacskán fülekre is talál. Jelenleg a frissensült legjobb új előadó kategóriában Comet gömböt nyert, egyébként pedig a Halott Pénzzel Fonogram díjas és hip hop berkekben a jelenleg legelismertebb producerrel, Diazzal dolgozhatom együtt. A zenére is vonatkozik az, ami mindenre az életben, hogy csinálj bármit is, azt a legjobb tudásod szerint tedd. Mindezt csak úgy tudod csinálni, ha hiszel is az aktuális dologban. Tehát nem számít a stílus, a közlés formája, egy-egy tényező. A lényeg az, hogy lássak valamit a projektben, ami inspirál, és olyan eredményt kapjunk, ami meghaladja az eredeti elvárásainkat is.
Mik a tervek? Hol láthatunk Téged legközelebb?
Aki megtisztel azzal, hogy feliratkozik a csatornámra, azt minimum havonta meglepem valamilyen újdonsággal. Nyáron igyekszem minden videómat szabadtéren rögzíteni, így bárhol feltűnhetek a városban. Ennek a sorozatnak az első videója már online is elérhető, egy Coldplay Medley formájában. Szeretném tovább építeni a csatornám és minőségfejlesztést véghezvinni. Zeneszerzőként ismertebbé válni, és jelenleg az előadói ambícióimat is több fórumon kínálkozik lehetőség kiélnem. A sors majd eldönti, hogy melyik út, milyen hangsúlyban kap helyet az életemben.