Ugrás a fő tartalomra

Győztes dallal tér vissza Király L. Norbi!


Király L. Norbi arca sokaknak a 2010-es X-faktorból lehet ismerős, aki a műsor egyik legkülönlegesebb figurájaként nyerte meg magának a közönséget. Az énekes az elmúlt időszakban stílust váltott, hiszen a Feeling Music formációval az elektronikus zene világában állja meg helyét. Most pedig megjelent Norbi legújabb önálló száma, A Győztes előre néz címmel.

A dalt Pacsai Márkkal közösen alkották, akivel egy véletlen folytán ismerkedtek meg még a nyáron. A beszélgetés során kiderült, hogy sok mindenben egyetértenek, így közös munkára adták a fejüket. „Sok mindenben hasonló elképzeléseink, ötleteink voltak egy produktum megvalósításában, így úgy döntöttünk kipróbáljuk a gyakorlatban is.” – kezdte Király L. Norbi. 

„ A dal mondanivalója igazából már a címből is jól sejthető. Minden ember sikere azon múlik, hogy mennyire hisz önmagában, és mennyire van kitartása. A siker hullámzó, akárcsak az élet, sokszor vagyunk fent, de sokszor vagyunk lent is. Mindig tudnunk kell felállni, és újrakezdeni!” – tette még hozzá az előadó. Az énekes az utóbbi időben maga is megjárta ezeket a hullámokat, hiszen az X-Faktor után nagy sikerre tett szert, ám végül magánéletére összpontosított jobban. Most azonban újra szeretne elsősorban karrierjére koncentrálni, így hát nem véletlen, hogy A győztes előre néz szövegét ő írta. 

„Norbi egy energikus, eltökélt és felkészült előadó, aki szerintem jó szövegíró is. Ezt remekül tükrözi ez a dal, amelyhez a következő hetekben videoklipet forgatunk. Mivel a videót is én készítem majd, így már a stúdiómunkálatokkor kialakultak bennem azok a jelenetek, amelyeket szeretnék látni. Nem ez az utolsó közös munkánk, az biztos!” – árulta el Pacsai Márk, aki jelenleg olyan előadókkal dolgozik, mint Godee, Kállay-Saunders András, vagy éppen Deniz.

Beszélgető partner: Nikkk