Ugrás a fő tartalomra

Godee tehetségét Kállay-Saunders András is elismeri

Adott egy iszonyatosan fiatal, ám annál is tehetségesebb srác, akinek hangjára még Kállay-Saunders András is felkapta fejét. Most pedig, hogy Godee kijött első saját számával, az idei Eurovíziós Dalfesztivál ötödik helyezettje elhatározta, hogy a maga módján, de segíti a kis rappert.  
„Amikor elkezdődött a zene és hallgattam a szöveget, néztem a képet és kirázott a hideg.” – kezdte Kállay-Saunders András Godee kapcsán. „Brutál tehetséges. Engem teljesen megindított. Mindig olyan dolgokról kell rappelnie, ami az életben van, és akkor nem lehet baj.” – tette még hozzá az énekes.

A fiú első videoklipjének megjelenése után megkerestük a Görög Godvin (Godee)-t, hogy mesélje el nekünk, hogyan is került kapcsolatba a zenével.

„11 éves voltam, amikor a nővéremmel karaokezni jártunk, és rappeltem kezdtem. Akkor nagyon megtetszett a Hip-Hop-Ungergrodund Rap világa, és rájöttem, hogy ez az én zenei stílusom. Sokan bíztattak, hogy folytassam és ez rátett egy lapáttal az egészre. Később tesóm párja meglepett egy zenei alappal, úgymond beattel. Azt mondta nekem, hogy írjak rá egy szöveget, én pedig így is tettem. Telt-múlt az idő, egyre jobban rákaptam. Volt egy világom, abban éltem, csak a rap volt és semmi más. Persze ez most is igaz, de azért igyekszem odafigyelni a sulira és minden más fontos dologra is.” – mondta a mindössze 13 esztendős Godee.


És hogy miről szól az első száma, a Múltadból jelenbe? A reményvesztettekről szól, a rossz dolgokról az életben az én látószögemből. Szól még arról is, hogy mi az, amit el akarok élni. Az álmomról, a céljaimról, a zenéről, és hogy az mit jelent nekem. A dalban olvasható egy kis szöveg is, ami hasonlít egy idézetre, ami egy úgymond úszógumi, ami engem fenntart a világban. Ez nekem a ZENE.”

A srác egyik legfőbb támogatója a sminkmester Czagány Ildikó, aki korábban olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Kökény Attila, a Belmondo, Nkuya Sonia (Sugarloaf), Veres Mónika, Szabó Mariann és még sokan mások.
„A már említett alapra Godee fél órán belül egy nagyon jó és használható szöveget írt. Ekkora derült ki számunkra, hogy nem csak jól rappel, de termékeny író is. Ő egy nagyon empatikus srác, lelkileg érett, és jól rá lát a dolgokra. Mindig büszkeséggel töltött el mikor másoknak rappelt, de a szöveg írása és az élethez való hozzáállása ámulattal tölt el.” – mesélte a BuliStarnak a büszke nővér.
Godee-t nem más karolta fel, mint Pacsai Márk Markanera, aki az eltelt 17 év során olyan előadóknak szerzett dalokat, mint Kállay-Saunders András, Palcsó Tamás, Tolvai Reni, Bereczki Zoltán, Kasza Tibi, vagy éppen Nagy Adri. „Az eddigi pályafutásom során nagyon sok emberrel dolgoztam már komoly sikerekkel. De Godee amolyan automata volt. Többet álmodik, mint amit egyáltalán egy ember kivitelezni tud és ez nagyon jó. Pontosan így fogja elérni a mindent. Nem kell neki mondani, hogy mit csináljon, egyszerűen csak terelgetni kell egy picit, hogy hogyan csinálja azt. Egyszerűen fantasztikus.”

Eredeti publikálás: BuliStar
Írta: Nikkk