Malek Miki nem engedte el a kezed a tehetségkutató után...
Malek Mikivel az X-Faktor óta folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Ha nem is találkozunk sokat, de telefonon, Skype-on gyakran beszélünk, és érdeklődünk a másik felől. Mostanra alakult ki bennünk, hogy a közös munkánkat milyennek képzeljük el, mi legyen például a dal témája. Miki a kezdettől fogva azt akarta, hogy arról énekeljek, amiről igazán szeretnék. A stúdiómunkálatok úgy zajlottak, hogy amíg én Budapesten voltam, addig ő kint, és úgymond műholdon keresztül, a Skype-on át adott folyamatosan instrukciókat nekem.
Ismét egy gyorsabb számot kaptunk tőled...
Ez a dal stílusában nagyon pörgős. A téma pedig arról szól, hogy néha vannak olyan napok, hónapok, hetek, amikor úgymond semmi sem jön össze, semmi nem úgy alakul, ahogy szeretnénk. Egyszerűen bal lábbal ébredünk fel. Sosem szabad feladnunk, mindig harcolnunk kell.
Mi volt az első gondolatod, mikor megtudtad, hogy bekerültél A Dal-ba?
Beküldtük a dalt, és onnantól egyáltalán nem szerettem volna gondolni rá. Szerettem volna úgymond elfejteni az egészet, mert nyilván nem akartam csalódni. A koncerteken később énekeltem volna akkor is, ha nem kerül be a műsorba. Amikor azonban kiderült, hogy bent vagyunk A Dal-ban, akkor konkrétan ugráltam örömömben. Utána körbetelefonáltam a családom, és a barátnőim, akik velem együtt örültek. Úgy érzem, megértem erre a feladatra, és úgy gondolom, most már ki tudnék állni arra a bizonyos színpadra, és méltón képviselni minden magyart, határon innen és túl. Nagy felelősség ugyan, de mindent megteszek, hogy megálljam a helyem. Bízom benne, hogy a nézők hisznek majd bennem, és szavaznak rám.
Mit gondolsz a versenytársakról?
Nagyon sok mindenkit ismerek, így igazán baráti lesz a hangulat. Egyáltalán nem érzem feszélyezve magam, annak ellenére, hogy ez egy nagyon erős mezőny lesz. Sőt, mivel ilyen jók a versenytársak, ez engem arra inspirál, hogy jobb és jobb legyek. Megtisztelő, hogy ott lehetek a mezőnyben, már nagyon várom a műsort!